Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)

MIGRÁCIÓ - TÁJI KAPCSOLATOK - VOIGT VILMOS: Tetraptichon. A tizenkét ünnep és a négy Istenszülő tiszteletének fémikonjai

városok gyűjteményei közt is vannak régi, értékes, szép darabok.

1 Ha a magángyűjteményekre is gondolunk, legalább tízezer, többé-kevésbé „ismert" orosz fémikonról tudunk. Csak az ikonográfiái típusainak száma ezerre tehető! Párizsban, német földön, Hollandiában, az Egyesült Államokban, Finnországban, a Baltikumban a régiségboltok kedvelt árucikkei. De szép darabok vannak a belga királyi gyűjteményben, a Vatikánban, Japánban stb. Amsterdamban magyar a tulajdonosa a legismertebb ikonokra szakosodott galériának. Minthogy előállításuk öntőmintákban történik, ezek akár emberöltőkön át működhetnek, ezerszámra készítve gyakorlatilag azonos példányokat. Éppen az apró öntéshibák alapján tudják olykor helyhez kötni az egyes darabokat. Noha az egyre silányabb minőség rávall a mai tömegtermelésre, a valódi, régibb darabokat sem könnyű külön metallográfiai vizsgálatok nélkül datálni. A fémikonok mindig is gyakran tudatosan utánozták az évszázados mintákat. Főként a 16. században volt szokás régibb (nem is csupán fémöntvények) mintáinak követése, hogy aztán a 19. században meg éppen ezeket utánozzák. Egy-egy fémikon pontos datálása, öntési helyének meghatározása ezért igazán nem könnyű feladat. Ugyanakkor egyes csoportjaikat jól jellemezhetjük. Néhány 19. század végi mester vagy műhely feltüntette a készítő nevét, vagy kezdőbetűjét, ám ez főként csak Moszkva környékére jellemző. Ami a Magyarországon ma megtalálható orosz fémikonokat illeti, régészeti leletekből tudjuk, néhány korai példány (nyilván a Kijevi Nagyfejedelemséggel való huzamos kapcsolatok miatt) eljutott már a középkori Magyarországra. A reformkorban József nádor neje, Anna Pavlovna Romanova gazdag egyházi kegytárgy-gyűjteményéről tudunk. A szórványosnál nagyobb mértékben 1849-ben a cári hadsereg tagjain láttak ilyen ikonokat. Gyűjteményeinkbe már a 19. században is kerültek ilyen, az európai műtárgykereskedelemből származó, szép példányok. A két világháború magyar katonái, majd a szocializmus idején a diákok, mérnökök, kutatók, külkereskedők sokkal inkább fára festett ikonokat hoztak haza, ám szinte a közelmúltig volt a fémikonokat is figyelembe vevő féllegális vagy illegális (természetesen egyirányú) kereskedelem a két ország között. Az utóbbi évekre ez látványosan omlott össze, mind mennyiségileg, mind minőségileg. Még így is azt mondhatjuk, hogy akár ezer vagy még több orosz fémikon-példány van ma magyar földön, köztük néhány igazán szép, értékes alkotás. Ugyanakkor biztos, hogy jelentős tárgycsoportok, területek, stílusrétegek vagy kevésbé, vagy sehogy sincsenek képviselve. Míg a fára festett ikonok népszerűsége nálunk ma ritkábban egyházi, gyakrabban műkereskedelmi jellegű - a sokkal ritkább fémikonok igazi szerelmeseit szépségük, gazdag művelődéstörténeti és vallástörténeti hátterük bájolja el. Az orosz és bizánci művészettörténetre szakosodott (és még a szocialista Moszkvában végzett) kiváló kutató. Rúzsa György évtizedek óta foglalkozik az orosz fémikonokkal. Több kisebb kiállítás és publikáció után 2005-ben ő volt a moszkvai Rubljov Múzeum budapesti vendégkiállításának a kurátora.

2 Ezen 366 „moszkvai" tárgy mellett 101 hazai példányt is bemutattak (zömmel magyar magángyűjteményből), amelyek ugyancsak rangosak voltak és jól képviselték e művészeti terület sokrétűségét. A kiállításnak volt egy kis füzetes ismertetője is, és az egész kiállítást bemutató nagyméretű katalógusa (kiváló minőségű sok száz színes képpel) az eddigi legszebb, nálunk 1 így például az észak-oroszországi Vologda városának múzeumában e kötet ünnepeltjének is volt alkalma megtekinteni az egyik legjelentősebb, közel 2000 darabos orosz közgyűjteményi kollekciót. (A szerk.) 2 Gnutova-Ruzsa-Zotova 2005. 415