Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)
MIGRÁCIÓ - TÁJI KAPCSOLATOK - GELENCSÉR JÓZSEF: Pénzkölcsönzés a Káli-medencében
János említett müvében meg is magyarázta használatát. Eszerint a pénzkölcsönzés vagy fejérlevél, vagy formaszerinti kötelezvény mellett történt. A fejér levél másképp puszta levél (azaz üres levél, mai szóval üres formanyomtatvány) az 1727. évi 37. törvénycikk értelmében bizonyos formaságokkal rendelkezett. így a kölcsönvevőnek rá kellett írnia a maga nevét, ezen túl szerepeltetni kellett, hogy a levél hol és mikor kelt, továbbá mekkora a kölcsön mennyisége vagyis értéke. A formaszerinti kötelezvényt teljes terjedelmében az adósnak kellett írnia és aláírnia. A kötelező tartalmi elemeket jelentették még a hitelező neve, a summa és a feltételek." A Káli-medencében a carta bianca cím alatt általában nem egy formanyomtatványt töltöttek ki, hanem végig kézzel írtak meg egy pénzkölcsönzésről szóló okiratot. A kiegyezés után feltűnt a kötelezvény kifejezés is. A két világháború között pedig már a kölcsönszerződés volt az általános megjelölés. A szerződés alanyai A pénzkölcsön szerződés jogosultja a kölcsönadó, azaz a hitelező, kötelezettje pedig a kölcsönvevő, azaz az adós volt. Az adós megjelölés gyakran előfordult az iratokban. Ezen az oldalon szinte mindig természetes személy állt, általában egyedül, esetenként a házastársával. Az iratok a 19. században általában nem használták a hitelező megjelölést, bár egyértelmű volt, hogy ki foglalta el ezt a pozíciót. Név szerint jelölték meg őket. Természetes személyt egyedül vagy a házastársával itt is lehetett találni. Elsősorban a módosabb nemesek, később gazdák, és a kereskedők közül kerültek ki. Az egész korszakban nyújtott kölcsönt a római katolikus, a református és az evangélikus egyház. Ez elsősorban a községi eklézsiákat jelentette, akik főleg a helyi lakosoknak kölcsönöztek. A vagyonosabbaknak a Veszprémi Püspökség is nyújtott kölcsönt. 1848-ig, sőt, azután is, így 1857-ben, hitelezőként nem ritkán szerepelt a Nemesség Cassaja vagy a Nemesség Közkasszája. Erre Balatonhenyéből, Köveskálból, Kővágóörsről, Monoszlóról leltünk adatot. Az Árvák Jószágából szintén történt kölcsönzés. Az árvák pénzét ugyanis a helyi közösség, azon belül a községi vezetés egyik ezzel megbízott tisztségviselője kezelte. A köveskáli példa jól mutatja a gyakorlatot, amely hosszú időn át élt. A településen az árvák javairól a közgyám, korábbi kifejezéssel az árvák tutora gondoskodott. Neki kellett a javakkal eredményesen, jövedelmezően gazdálkodni. 1873-74-ben kimutatást is készített a településen élő 26 árva vagyonáról, azon belül a pénzvagyonról. Az utóbbit a közgyám kamatra kölcsönbe adta, azaz interessre kiadta. Az árvák pénze összesen 99 helyre került úgy, hogy egy-egy személy több árvától is hitelezett. Az adósok között szerepelt a közbirtokosság is. A kölcsönadott összegek nagysága 7 és 306 forint között mozgott, felek részben 100 forint alatti, másik fele afölötti. Az árvák többsége 100 forintnál magasabb összeget tudhatott tulajdonának. 1 0 A már idézett Madár Dezső a 20. század első felének hitelezői közül Balatonhenyében egyes magánszemélyeket, a református egyházat és a községet emelte ki. A módos magánszemélyek, így édesapja is, rendszeresen adott kölcsönbe, kamatra pénzt. A református egyház a pénz mellett bort és gabonát is kölcsönzött, mindezekért egyál9 Fogarasi 1839.250-251. 10 S. Lackovitsé. n. 78-79. 323
