Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)

MIGRÁCIÓ - TÁJI KAPCSOLATOK - VEREBÉLYI KINCSŐ: Néprajzi csoportok - interetnikus kapcsolatok – etnicitás

kor folyóirat-irodalmában. A szerző nemcsak témákat javasol, hanem külön kiemel egy szempontot, amelynek figyelembevételével egyszer majd meg lehet adni a választ az adott kérdésre: „Ide kell tehát foglalni mind azt, a'valami a magyarral öszve-fiiggéssben vagyon: nyelvét, szokásait, intézeteit, s,a,t, mind ezekben egyedül azt keresvén ki, a 'mi éppen csak a 'magyarnak sajátsága, egyébb népeket a ' földszínen kizárólag...egy ilyen könyvnek a kidolgozása valiamilyen fontos, szintén oly nehéz is fogna lenni Mert a 'nemzetiség képe a 'sokféle nemzetekkeli szomszédkodás, öszve elegyeddés és együttlakás által, a magyaron még sokkal eltörlöttebb, mint emberen a 'paradicsomi eset által az isten' képe....De a nemzetiség leírásában csak az jöhet tekintetbe, a' mi valóban eredetileg magyar és nemzeti".

5 Az ún. etnikus specifikumot - amelyeknek a meghatározása napjainkig foglalkoztatja a magyar néprajzkutatókat - e szöveg szerint is akkor lehet majd megállapítani, ha a sokféle más nemzetekkel való egybevetés lehetséges lesz. Az etnikum meghatározásánál, csakúgy mint a nemzeti kultúra megalkotásában, a nyelvnek (történetének és etimológiájának) döntő jelentőséget szokás tulajdonítani. A 19. század eleje óta adatolható, azóta is sokat idézett szállóige - nyelvében él a nemzet - is ezt a gondolatat fejezi ki.

6 „ Ritka család viheti fel harmad vagy negyed izig ottani származását, a' törzsökös magyarokat, néhány ráczot, zsidót és görögöt kivéve: mert magyarok, tótok, erdélyiek, ausztriaiak, csehek, morvák, stájerek, tirólok, olaszok, francziák, bavarusok, svábok, szászok, rajnamellékiek, helveták, lotharingiak 's a't. szakadatlanul vándorolnak ide szerencséjöket keresni, 's lelik is töbnyire. Szerencsére e' sokféle nemzetvegyületet is, mintegy tündéri hatalommal ihlelvén a' magyar nemzetiség 'felébredt nemtője, nagy részben azt megmagyarositá már: annyi legalább örvendetes bizonyosság, hogy a' magyar nyelv mostanában illető méltóságára jutott, s legelső helyen áll, ..." - írta 1834-ben a Fillértár névtelen szerzője a közfelfogásnak megfelelően Pest és Buda lakosairól.

7 Egyre határozottabban fejeződik ki az a szándék, hogy a nemzetiség azaz a nemzet, mint hagyományközösség legalább is szimbolikusan valamennyi társadalmi (etnikai) csoportra is kiterjedjen. A kulturális közösség egyik meghatározó jegyeként igyekeztek bizonyítani azt, hogy mindaz, ami régi, távoli és népi, az lényegében azonos. Amennyiben a Grimm-testvérek munkássága - Herder filozófiájával összhangban - hozzájárult a német nemzetépítési modell kialakításához, úgy elmondható, hogy a reformkorban a népköltészet helyes meghatározásának hasonló funkciója volt Magyarországon is. A korabeli folklorisztika a hagyományközösség történetiségének bizonyítékait dolgozta ki, egy múltbeli szimbolikus közösséget is megteremtve az ősi, magyar, nemzeti összekapcsolásával. A reformkori honismereti irodalmat olvasva kitűnik, hogy az „etnikai táj" feltérképezése a nemzet-fogalom térbeli konstrukciójának az alapjait fektette le. Az a Csaplovicstól oly idézett vélemény, miszerint Magyarország Európa kicsinyben azt a több ízben kifejtett és illusztrált nézetet fejezi ki, hogy Magyarországot azok alkotják, akik a határai között élnek. A népcsoportok vizsgálatánál azok eredetét, az adott területekre való érkezésének idejét veszik figyelembe a közírók és tudósok egyaránt. Tapasztalható, hogy a táj leírások és úti beszámolók nyomán kialakul a népélet bemutatásának egy modellje, amely a szerzők képességei, készségei, érdeklődési köre szerint módosulhat ugyan, de 5 Edvi Illés 1835. 6 Annak az ismertetésére, hogy a magyar nemzetről való reformkori gondolkodásban milyen vonásoknak tulajdonítottak meghatározó szerepet, itt nem térhetünk ki a téma gazdagsága miatt. Egyebek között 1. Arató 1975., Kiss 1996., Klement-Miskolczy-Vári 2006., Vásáry 1980., Újváry S. 2005. A szólásról Balázs 2008. 7 Fillértár, 1834. május 24., 99. 273