Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)
TÁRGYAK - GYŰJTEMÉNYEK - VIDA GABRIELLA: Kép vagy edény? 17. századi emberábrázolásos tál Diósgyőrből
tő motívumokkal." 3 2 A megállapítás tökéletesen ráillik a tálunkra is, mely üres felületet nem hagy és stilizált növényi ornamensek közé helyezi a lovas alakját. Ha összevetjük a korabeli szarvasos edénnyel, és a csempén soha meg nem jelenő, de az edényeken gyakori madaras kompozícióval, nagyfokú a hasonlóság. Az állattal vagy emberrel be nem takart felület díszítményeiben és azok kompozíciójában is szembeszökő a rokonság: nagyjából ugyanazok, illetve ugyanúgy megszerkesztettek a motívumok. 3 3 A figurális elemek kiemelhetőek, cserélhetőek, a kompozíció és a növényi motívumok ugyanazok. Érthető: nem vált el a helyi fazekas és kályhás szakma, ugyanazok a mesterek készítették a tálakat és a csempéket is. Az ábrázolás - a 17. századi viseletábrázolásoknak megfelelően és a későbbi népi díszítőművészetre is jellemzően - a csempéken és a tálon is síkbeli jellegű, hiányzik a perspektíva, sőt, a talaj érzékeltetése is. A ló és a rajta ülő férfi póza az előkép készítési korának aktuális divatát követi, külföldi sémák hazai változata, mely végső soron az uralkodók képeire, Európa legszínvonalasabb festőinek és metszőinek alkotásaira vezethetők vissza. A lovas figura azon kevés ikonográfiái megjelenítések közé tartozik, melyben a magas művészet kompozíciói, tipizálása megmaradt és nem veszített jelentőségéből, továbbélt a 19. század népművészetének huszár, vadász ábrázolásain. 3 4 A lovasunk rajzának aránytalansága nemcsak a ló és az ember egymáshoz való méretén látszik, hanem az eltúlzott süvegen és forgón is. A tipizálásnak megfelelően mellékesek a személyes vonások: az arc részletezésére semmi gondot nem fordított a készítő, de a bajusz, mint a magyar férfi 17-18. századi attribútuma jelzést kapott. A rajzoló kéz láthatóan nem gyakorlott figurák ábrázolásában. A gyakran előforduló díszítményeket, a virágokat, madarakat biztos kézzel vitte fel az edény falára, az állatok és az ember képe, mely a magyar kerámián nagyon ritka díszítőelem, suta, gyenge. A figurák ábrázolásában való járatlanságot mutatja a lovas testtartásának természetellenes volta is: a rajzolásban képzetlen mester az arcot profilból, a felsőtestet szemből, a karokat ehhez képest szintén oldalról mutatja. A tárgyakon, például az ón, fajansz, ólommázas edényeken megjelenő emberábrázolás mintáinak a 17-18. században a köznép által is megfizethető, kisebb, egy-két lapos nyomtatványokat tekintik, melyek ekkor már széles körben elterjedtek. 3 5 E nyomdai termékek nem népművészeti alkotások, hiszen különösen a rézmetszetek, de még a fametszetek dúcainak faragása is magasabb színvonalú technikai tudást feltételez. Ezekre az „imagerie populaire" kifejezést szokták használni, 3 6 melyet Verebélyi Kincső „népi képzőművészetnek" fordított le, 3 7 de inkább populáris grafika néven ismert. 3 8 A populáris kifejezés ez esetben a fogyasztóra, és nem a készítőire vonatkozik. „Olyan grafikai alkotásokat értünk alatta, amelyek az alacsonyabb néprétegek érdeklődésére számot tartó témákat egyszerű kifejezési eszközökkel dolgozták fel, és amelyek olcsó áruk révén könnyen elérhetők voltak. Vallási és világi tárgyak egyaránt szerepeltek a repertoárban." 3 9 32 Boldizsár-Kocsis-Sabján 2010. 82. Alul rácsozott típus: 53.696.22., 53.696.25., 63.1.47., 66.3.1., 02.147.1.,02.233.1. 02 234.1.,02.15 1.1.. 02.180.1 ltsz. tárgyak. Huszáros-zászlós típus: 53.696.35., 53.696.36.,63.1.40., 63.1.189., 65.10.122., 02.147.3., 02.198.1 ltsz. csempék. 33 Boldizsár-Kocsis-Sabján 2010. 83. oldal 85. kép, 207-es és 208-as rajz. 34 Fél-Hofer 1966., Gráfik 2008. 35 Tüskés-Knapp 1993. 144. 36 Rózsa 1979.43. 37 Verebélyi 2002. 120. 6. jegyzetpont 38 Knapp-Tüskés 2004. 13-51. 39 Rózsa 1979. 43. 254
