Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)

TÁRGYAK - GYŰJTEMÉNYEK - NAGY MOLNÁR MIKLÓS: Jeles egyéniségek és hatásuk a 20. századi nagykunsági népi kerámia történetében

évi Orosházi Mezőgazdasági Ipari és Kertészeti Kiállításon a Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara arany oklevéllel jutalmazta.

1

6 Az 1927. év döntő változást hozott, ekkor találkozott a szintén karcagi születésű néprajzkutatóval, Györffy Istvánnal. Kántor ekkor még nem találta meg saját stilusát, olyan edényeket készített, amelyekhez hasonlót a pécsi Zsolnay gyárban állítottak elő. Györffy irányította figyelmét Tiszafüred fazekasságára, amely a századfordulón jóformán kihalt. Bő forrásként szolgált az ottani anyag, sokat lehetett belőle meríteni. Ebben az időben kezdte tanulmányozni, elsajátítani az ottani edények gazdag motívumkincsét és kompozíciós rendszerét. Felkereste a régi füredi fazekasok utolsó képviselőit, Márki Istvánt és Molnár Sámuelt. A fazekasok özvegyeitől pedig régi tányérokat vásárolt, amelyeket mintának használt.

1

7 Domanovszky György elemzése szerint: „Kezdetben pontosan, mívesen másolt. Majd e munka közben lassan ébredt benne a felismerés, hogy nem holt, hanem újjáteremtésre vágyó anyag birtokába jut. A felismerést tett követte. Nem nyugodott bele a nagyszerű hagyaték kizárólagos ismétlésébe, keresni kezdte a továbblépés lehetőségeit. Ez az egyszerű tény határozza meg Kántor Sándor helyét, szerepét és jelentőségét a fazekas népművészek közt, de azon túl is az egész népi iparművészetben. "

I

S Munkásságában tehát a másolást hamarosan az újjáformálás, az újrafogalmazás követte. Nem pusztán reprodukált, hanem alkotott a tiszafüredi stíluson belül. Kántor-stílusban. A két világháború között és utána néhány éven át a tiszafüredi hagyományok irányították munkásságát. Ezt változatos virág- és levélornamentika, madárábrázolás, előkarcolt rozetták, egyszerű pontvonalból összetevődő díszítmények jellemezték. A negyvenes, majd az ötvenes években Tiszafüred mellett természetesnek tűnt, hogy elsősorban az azzal sokban rokonságot mutató Mezőcsát hagyományait kezdte tanulmányozni. Megismerkedett a díszítőelemekkel, a szerkesztési elvvel és a színezéssel. Domanovszky György megállapítása szerint: ,,A díszítményekkel gazdaságosan bánt, nagy szabad felületeket hagyva. Kialakította saját mezőcsáti stílusát, amely sokban eltér az előképektől. "

1" Az ebben a korszakában készített tányérokra és tálakra jellemző, hogy a középen, az edény tükrében ülő madár körüli virágkoszorú a hagyományosnak megfelelt, elrendezése azonban újszerű. Ugyanez az újszerűség jellemezte a peremen futó virágfüzér és a középen lévő rozetta elhelyezését is. Mezőcsátot Pásztó és Gyöngyös követte. E műhelycsoport anyagának feldolgozásában újdonságot jelentett számára, hogy a két központ mesterei főképpen ecsettel dolgoztak. Kántor szintén mesterien bánt az ecsettel, de az innen vett motívumokat általában nem ecsettel, hanem írókával rajzolta edényeire. Úgy vélte, mindhárom központ formaés stílusvilágát be tudja illeszteni az ekkorra már kialakult saját stílusába. E munka során nem vált eklektikussá, hanem a különböző központok anyagát egymásba ötvözte. A hagyományos gyöngyösi és pásztói edények díszítése ugyan szegényesebb volt, mint akár a tiszafüredieké, akár a mezőcsátiaké, ám Kántor kezén az ilyen stílusban készült darabok is hasonló gazdagságot mutattak.

2

0 Kántor munkásságának egészében 16 Sajtos 1992. 17 Füvessy 2002.120 18 Domanovszky 1977. 12. 19 Domanovszky 1977. 35. 20 Domanovszky 1977. 32. 208