Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)

TÁRGYAK - GYŰJTEMÉNYEK - NAGY MOLNÁR MIKLÓS: Jeles egyéniségek és hatásuk a 20. századi nagykunsági népi kerámia történetében

volt, aki megalapozta a helyi fazekasság máig tartó országos hírnevét. A Népművészet, Háziipar című folyóirat méltatása szerint: „Kántor Sándor nem Karcag fazekasa. Nem szűk környezetének emlékezet csupán; a tájegységek sokféleségének szín- és formavilágát örökítette át munkáiba. Csak addig másolt munkássága kezdetén, amíg szükséges volt az új ismeretekhez. Azután, amikor már a tiszafüredi, tótkomlósi, gyöngyöspatai, mezőtúri, vásárhelyi tálasoktól mindent megtanult, a saját belső törvényeinek vetette alá az anyagot, hogy a »föld« az ő tenyeréhez igazodjék. "

1

2 Kántor 1894. szeptember 4-én született Karcagon.

1

3 Elemi iskolai tanulmányait 1907-ben fejezte be. Ezt követően szeretett volna továbbtanulni, megpályázta a református gimnázium alapítványi támogatását, amelyet családjának anyagi helyzete miatt nem nyert el. így került az akkori egyetlen karcagi fazekas műhelyébe, Ácsi Kovács Jánoshoz tanulónak. Kántor Sándor 1911 -ben, 17 évesen szabadult. Már ekkor sem elégedett meg a mesterség alapfogásaival, tudását gyarapítani akarta, ezért megkérte a debreceni iparkamara titkárát, Szávay Gyulát, hogy segítse továbbtanulásában. Szávay értesítését be sem várva jelentkezett a pécsi Zsolnay porcelángyárba, ahol korongosként dolgozott. Kezdetben boroskancsókat készített, később megismerte az egész üzemben folyó munkát. 1912 márciusától decemberig dolgozott Pécsett, amikor megkapta az értesítést, hogy felvették az ungvári Állami Agyagipari Szakiskola mesterképző tanfolyamára. Ott a kályhásságot is kitanulta. Az ungvári iskola, de a Zsolnay gyár is erős alapot adott ahhoz, hogy az elkövetkezendő időben a maga választotta úton fejlessze tudását; kiléphessen a csak mesterség szűk keretéből. Ungvár után Homonnára került Mondik János fazekashoz, majd Kassán Balló Ferenc kályhagyárában dolgozott kályhásként. Innen Debrecenbe ment Tóth János kályháshoz, majd rövid munkanélküliség után Baranyamágócson Marath József kályhásnál kapott munkát. A fiatal Kántor Sándor ekkorra már úgy érezte, megszerezte a szükséges ismereteket ahhoz, hogy mesterségében helyt tudjon állni.

1

4 Megérlelődött benne az önálló műhely alapításának gondolata, amikor közbeszólt a háború. Súlyos karsérüléséből való fölépülését követően 1919 őszén tért haza szülővárosába. Hazatérvén elvállalta a Karcag városához közeli bucsai Springer kastély huszonkét rossz cserépkályhájának a javítását. A munkával egy hónap alatt végzett, s a kapott pénzből egy elhalt debreceni fazekasmester özvegyétől megvette élete első korongját, s annak valamennyi szerszámát. 1920-ban iparengedélyt váltott, s a városi közbirtokosság téglagyárában megkezdhette a munkát. 1925-ben a közbirtokossági téglagyárból egy városszéli műhelybe költözött, majd 1929-ben megvásárolta a Bethlen utcai telket. Itt a régi épületeket lebontva új házat és műhelyt épített. Korábbi mesteréhez hasonlóan évekig ő is csak használati edényeket készített, folyóedények kerültek ki kezei közül, majd 1924-ben rátért a díszedények készítésére. 1925-ben munkáit kiállította az Iparcsamokban, ahol az Országos Ipartestület bronzéremmel tüntette ki. 1928-ban a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei ipari és mezőgazdasági kiállításon Szolnokon, szintén bronzéremmel jutalmazták.

1

5 1929-ben Kaposváron az Országos Mezőgazdasági és Ipari Kiállítás és Vásáron aranyérmet nyert. Az 1930. 12 Népművészet, Háziipar. 1978. 3. szám. 13 Életéről, munkásságáról részletesebben I. Domanovszky 1977. 14 Kántor Sándor alkotói időszakát Domanovszky György négy korszakra osztotta. Vö. Domanovszky 1977. 74-76. 15 Karcagi Napló, 1928. 65. sz. 207