Gyulai Éva - Viga Gyula (szerk.): Történet - muzeológia : Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Veres László tiszteletére (Miskolc, 2010)

GAZDASÁGTÖRTÉNET - Takács Péter: Adalékok Zemplén megye lakosságának sóellátásához a 18. század utolsó harmadában

és Sztropkóra. Nem elképzelhetetlen, hogy többen az ezért kapott pénzből fizették állami és vármegyei adójukat, és ebből vásároltak maguknak, lovaiknak és juhaiknak egy-egy esztendőre sót. Akik fogyasztották, de nem szállították a sót A Hegyalja népessége A rendelkezésünkre álló forrásokból kihámozható információk szerint a történeti Zemplén megyében Tokajt elkerülték a sófuvarozók. A tokaji „nagy fösóhivatal és raktár'

m körül inkább a jászok, a borsodiak és a hajdúk, olykor-olykor a szabolcsiak szorgoskodtak. Zemplénből csak a hegyaljaiak jártak ide „font számra" vásárolni a sót, és természetesen a haszonelvű kereskedők, akik úton-útfélen, boltban, piacokon és vásárokban árulták a sót. A Hegyalján egyetlen településen - Bekecsen - említették, hogy a tőlük „két mérföldre" lévő „Tokaj városában... sót szoktak mérni," s ezzel némely lakosok „kereskedni szoktak"}

9 Sem a Hegyaljáról, sem Felső-Zemplénből nem jártak Tokajba sót fuvarozni. A kincstári díjazású - adó fejében is elszámolható - sófuvarért nem volt érdemes „kopogtatni" a tokaji sóháznál. Ennek több oka is volt. Felső-Zemplénből a szekeresek hamarabb és könnyebben érték a Sáros vármegyei Sóvár és a zempléni Tárkány sóházait. Nagymihályban, Homonnán, Sztropkón és Tőketerebesen is közelebb kaptak fuvart. Az egy úttal - oda-vissza - szerezhető kétszeres fuvardíj is csábítóbb volt. Másrészt a Tisza és Bodrog áradása is gyakran tette járhatatlanná a Tokajba vezető utakat. Ennél csábítóbb és jövedelmezőbb volt az erre tévedő szekeresek számára, hogy nagyobb haszonnal fuvarozhattak bort a falu korcsmája, a lengyel kereskedők számára. Közrejátszott a sófuvar elmaradásában az is, hogy a sót a Hegyalján nyolc-tíz mezőváros hetipiacain, az ekkoriban itt már árusító szatócsboltokban fontszámra is bármikor beszerezhették a háznépek. A juhtartás a hegyaljai lakosok között nem volt annyira elterjedt, mint FelsőZemplénben. A szarvasmarhát e térségben - különösen a Bodrogközben - gyakran csapták sózás céljából a szikes legelőkre. Azt is az okok között kell megemlítenünk, hogy Tokaj sóraktárait Máramarosból, és némi pótlással a Szamoson érkező erdélyi sóval vízi úton töltötték fel. Ez lehetett az oka. hogy a tokaji, pataki és szerencsi kerület alábbi falvaiban az úrbérrendezéskor fontosnak tartott haszonvételek és kereseti lehetőségek között nem esett szó a sófuvarozásról, annak ellenére, hogy erre a fontos ásványra éppúgy szükségük volt. mint mindenki másnak: Bodrogkeresztúr, Alsógolop, Mád, Tarcal, Zombor, Végardó, Erdöbénye, Hotyka, Károlyfalva, Kispatak, Liszka, Nagypatak, Nagytolcsva, Bodrogolaszi, Petraho, Sára, Trauczonfalva, Vámosújfalu, Zsadány, Alsókézmérdobsza, Berzék, Hernádcsanálos, Hernádnémeti, Gesztelv, Harkány, Girincs, Hídvég, Hoportv, Kak, Sajókesznyéten, Köröm, Kisgéres, Kiilsőböcs, Lúc, Megyaszó, Monok, Szerencs. Az említett települések azzal dicsekedtek, hogy körbe vannak véve városokkal, ahol minden szükséges dolgot könnyen beszerezhetnek.

2

0 Ahol mégis említést tettek erről a fontos ásványról, a dicsekvés mellett megemlítették a károsodásaikat is. Legyesbényén dicsérték a „hegyaljai városok" vásárait, piacait, és 18 Fényes 1851. 19 Takács-Udvari 1995-1998. 111. 431^435. 20 Takács-Udvari 1995-1998. III. i. h. 379