Gyulai Éva - Viga Gyula (szerk.): Történet - muzeológia : Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Veres László tiszteletére (Miskolc, 2010)
GAZDASÁGTÖRTÉNET - Takács Péter: Adalékok Zemplén megye lakosságának sóellátásához a 18. század utolsó harmadában
büszkén vallották: ,Jz marhatartásra pedig és nevelésre jó mezeje vagyon, mivel székes fölgye lévén, sót marhájoknak adni nem szoktak"}' Ugyanakkor hozzátették: a rendszeresen visszatérő „gyakori marhadög" nagy károsodásukat okozza. A Takta és Tisza áradásaitól zaklatott Taktaszadán is a hegyaljai városok közelségével ütötték el a sószállítás körüli gondokat, s azzal, hogy ,„székes fölgye lévén, hasznos mezeje vagyon mindenféle marha tartására". 2 2 A sószállítás elmaradása miatti panaszt a Mádhoz és Tállyához közeli Ond lakói fogalmazták meg:., Formányozást sóval véghezvinni módgyok nincsen" - mondották. 2 3 Ezt a panaszt terjesztették ki mindenféle szekerezés - közöttük a sószállítás hiányára Kisfalud úrbéresei: Tokaj és Bodrogkeresztúr hozzájuk közel van, de „különös kárukat látják abban, hogy messze esik a helység az országos utaktól, ezért szekerezéssel pénzt nem kereshetnek". 2 4 Tállya lakói - forgalmas hetipiacuk és évi négy rendbeli országos vásáruk mellett - ha akartak volna, akkor sem fuvarozhattak volna: „nem lévén marhás gazdák" a városban. Számos településen hasznos intézményként említették a sóraktár közelségét. Tokajban viszont keserű panaszok közepette szabadultak volna tőle. A Jó piacukat" maguk is dicsérték, de a sóházat és a katonaság élelmezése céljából létesített gabonaraktárat átkozták: a ,^ós depositoriumhoz sóért, és granáriumhoz életért szüntelenül járó sok szekerek" lelegeltetik a gyepet, „legázolják a szénafüvet, " és amíg a közlakosoknak tilos disznót tartani, a sótisztek és nemesek „disznóikkal fúratják a határt..." Nem mindennapi károsodásuk származott abból is, hogy az „őfelsége számára való sóval a Tiszán lejáró oláhok elvágják" a városka lakói által „kikötött és megvásárolt lábbá fák köteleit, s elbocsáttyák a lábbókat." Külön teher volt számukra „a Sódepositoriumhoz és a Granáriumhoz, úgy a hídhoz is," a szüntelen való javítási munkálkodás." Észak-Zemplén hegyvidéki falvainak lakói A Hegyalja lakóit a szőlőműveléshez szükséges fuvarok miatt nem kényszerítették a Kincstár tisztviselői a sószállításra. Nem cselekedték ezt Észak-Zemplén apró, hegyi falvaiban sem. A gyatra vagy hiányzó igaerő miatt az úrbérrendező biztosok ott rá sem kérdeztek a sószállítás lehetőségére. A Peticsi kerületben és a homonnai uradalom Vandernath részén némaságba burkolták a sófuvarozást. Ez a hallgatás azért feltűnő, mert erről a vidékről 6-8 mérföldre, akár messzebbre is eljártak vásározni gyapjúkészítményeikkel a lakosok. A létfenntartáshoz szükséges sót azonban éppen a vásározásaik alkalmával könnyen beszerezhették. Az itteni patakokon, folyócskákon lévő kallók nemcsak a folyamatos gyapjúfeldolgozásról árulkodtak, hanem arról is, hogy ennek a hátterében jelentős juhtartás húzódott meg. Ennek pedig kétszeres volt a sóigénye. Tekintélyes mennyiségű sót fogyasztottak a juhok is. Ajuhsajt, a gomolya és túró készítéséhez is elengedhetetlen volt a só. Ezt Homonnán, Sóvárott, Eperjesen, Újhelyt, ritkábban Patakon, Ungváron, Beregszászban, Kassán, Miskolcon vagy másutt az északi kerületek lakói vásározásaik 21 Takács-Udvari 1995-1998. III. 494^196. 22 Takács-Udvari 1995-1998. III. 515-521. 23 Takács-Udvari 1995-1998. III. 235-238. 24 Takács-Udvari 1995-1998.111.231-232. 380
