Gyulai Éva - Viga Gyula (szerk.): Történet - muzeológia : Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Veres László tiszteletére (Miskolc, 2010)
ÜVEGMŰVESSÉG - ÜVEGTÖRTÉNET - Verebélyi Kincső: A kis ájtatossági kép üveg alatt
alkotókhoz köthetők. A több generáción át egy-egy család irányítása alatt álló műhelyek specializálódhattak bizonyos képtémákra, ami azok formájának viszonylagos állandósulását eredményezte. A motívumok igen széles körben terjedtek el, és a helyi elvárásokhoz igazodtak. Ennek egyik oka az, hogy a képkészítésben jártas apácák még otthon megszerzett ismereteiket is magukkal vitték, amikor valamilyen távoli kolostorba kerültek, és ott folytatták a képfestést. (Ilyen közvetítő utat mutattak ki például a svájci és a freiburgi üvegképfestés között.) A másik ok a képekkel folytatott kereskedelem. A üvegképeket és az előképül szolgáló metszett szentképeket is sokféle módon és úton terjesztették. A pergamenre festett kis szentképek, az apácamunkák és az üvegre festett szentképek között mintegy 200-300 éves távlatot átfogva, a felhasznált anyagokat, technikákat, formákat és témákat, szerkesztési elveket, avagy az ikonográfiái jellemzőket illetően számtalan kapcsolatot, hatást látunk már ma is. 1 0 Természetesen itt nemcsak egy képzőművészeti kismüfaj vagy a népi vallásosság alakulástörténetéről van szó, hanem egy adott időszakban az európai gondolkodás, a kulturális igények és az adható válaszok jelenítődnek meg egy apró tárgyba sűrítve." A 19. század utolsó harmadában a már említett technikai egyszerűsödés, illetve az egyre újabb vegyi eljárások változatos módon való felhasználása azt a célt (is) szolgálta, hogy a termékek egyre olcsóbbak legyenek. Ez utóbbira példa a tükörüveg-képek és -tárgyak (Silberglas) megjelenése. Az üvegre festett szentképek készítése különösen KözépEurópától a Balkánig eső területeken a 20. században is megmaradt, az ilyen szentképek használata pedig a raritások kedvelésétől a magánáhítat gyakorlásáig széles körben terjedt el. A 20. században még a harmincas években az art deco szellemében készült berendezések körében bukkannak fel eglomisé technikával készült tárgyak. Napjainkban pedig felelevenedett általában az üvegfestés iránti érdeklődés, ami egyebek között az églomisé készítésének, mint egy kézművestechnikának tanfolyamokon való tanítását eredményezte, illetve - mintegy idézőjelbe téve az églomisék képtémáit a modern művészek is felhasználják azt. Az utóbbi évtizedekben szakemberek és igen tájékozott műkedvelők tevékenysége nyomán egyre világosabban látszik, hogy az üvegképfestés - beleértve az arany- vagy ezüstfóliák felhasználását is - nemcsak egy népi, hanem egy nagy múltú önálló művészeti műfaj, amelynek helyenként és koronként az adott sajátosságokhoz illeszkedő változatai alakultak ki. A műfaji meghatározottság sem állandó, hiszen az „önálló kép" kategórián belül is ismerünk a falborítástól a kis szentképig terjedően al-műfajokat. Ugyanakkor az églomisé technikának az iparművészeti - ún. kisművészeti - felhasználását a kezdetektől fogva évezredeken át követhetjük. Ez a jelenlét, ha nem is folyamatosan, de meg-megújulóan adatolható, s nemcsak Európában, hanem Kínától Afrikáig több helyen is. 1 2 Az églomisé technikának lényegében több változatát tisztázta a kutatás. 1. Az üveglap hátoldalát lakkfestékkel fedik be, a mintákat vagy kihagyják a festésből, vagy karcolással távolítják el a festéket a kívánt formák mentén. A szabaddá tett felületeket boríthatták arany- vagy ezüstfóliával. A feliratokat inkább karcolással kivitelezték. Ezt a díszítményt védelem céljából fedhették be egy második, üveg- vagy keménypapír lappal. 10 Bernhard-Glotzmann 1980.; Brauneck 1979. 152-237. 11 Bernhard-Glotzmann 1980., Engels 1983.; Szilárdty 1984. 12 Bleibrunner 1971.; Knaipp 1988. 79