Gyulai Éva - Viga Gyula (szerk.): Történet - muzeológia : Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Veres László tiszteletére (Miskolc, 2010)

ÜVEGMŰVESSÉG - ÜVEGTÖRTÉNET - Vida Gabriella: „Fogason lévő Kristály talok és Más félék" 18. századi miskolci vagyonleltárak üveg díszedényei

„Fogason lévő Kristály talok és Más félék" 18. századi miskolci vagyonleltárak üveg díszedényei VIDA GABRIELLA A 16-19. század különböző társadalmi rétegeinek lakáskultúrájáról, az őket körülvevő tárgyi világról, a különbségek érzékeléséhez legmegfelelőbb a városi levéltárakban őrzött hagyatéki összeírások, vagyonleltárak vizsgálata. Sok szempontú, finom részleteket feltáró kutatásokat lehet végezni velük, a gazdasági, társadalmi vonatkozásokon kívül reprezentációs, ízlés- és mentalitásbeli szempontok, a tárgyválasztás egyéni motivációi bonthatók ki és hozhatók felszínre általuk. Negyven darab 1758 és 1796 között készült miskolci hagyatéki leltár vizsgálata révén arra a kérdésre kerestem választ,

1 hogy milyen típusú edényeket tartottak a 18. század második felében díszedénynek a városban. Azoknál az inventáriumoknál, melyek nemcsak az értékesebb vagyontárgyakra terjedtek ki, az összeírok rendszerint helyiségről helyiségre járva oly módon vették fel a listát, hogy az egymás közelében lévő tárgyak egymást követve kerültek feljegyzésre. Ezért pontosan lehet követni az elhelyezkedésüket, de azt mindenképpen, hogy a szobában, a konyhában vagy a kamrában tárolták-e őket. A korabeli lakásberendezés elengedhetetlen részei voltak a fogasok, melyekből legtöbbször kettő, néha több is volt egy szobában. Ezekre edényeket tettek, illetve akasztottak rájuk. Különösen a protestáns lakásokban sok esetben ez volt az egyetlen falat díszítő elem. Ha volt a szobában almárium, abban is edényt tartottak: ezeket a bútor neve után azonnal fel is sorolták. Ezek alapján lehet azonosítani, milyen típusú edényt tartottak díszedénynek, a gazda vagyonát, ízlését reprezentálónak Miskolcon a 18. század második felében. A felmérésekben szereplő ingó és ingatlan vagyon árát a legtöbb esetben megbecsülték és rögzítették az iraton. Ezek alapján a vizsgált inventáriumok között gazdag személy vagyonfelmérése csupán egy van, egy görög kereskedőé. Legtöbbjük a műhelyük mellett házzal, szőlővel, pincével bíró céhes mester volt, melyek közül több kisnemes is akadt. Néhányan több házzal, szőlővel, pincével és szántóval rendelkeztek. Pár szegényebb városlakó hagyatékáról készült leltár is van köztük. Tíz összeírás nem tartalmazza a teljes háztartást, ezekben a konyhai és kamrai eszközöket nem lajstromozták, csupán a nagyobb értéket képviselő ónedényeket. A többi harminc részletes inventáriumban, amelyben legalább a szoba, jobb esetben a teljes ház tárgyai szerepelnek, a legszembetűnőbb a fajanszok teljes hiánya, mely eltér a korabeli országos tapasztalattól. Miskolc a 18. század második felében polgárosult, kereskedelemből, kézművességből, szőlőművelésből és bortermelésből élő város volt. Az ország déli és keleti területeit Kassával és Krakkóval összekötő fontos utak mentén feküdt, intenzív kereskedelmi kapcsolatot tartott az északi polgárosultabb, nagyobb városokkal, ezért is várható lenne itt a felső-magyarországi fajansztermékek általános elterjedtsége. Az 1740-es évektől a holicsi (Nyitra megye) fajanszmanufaktúra, az 1770-es évektől a gácsi (Nógrád megye) üzemben is megindult a termelés. Ugyanekkor alapították a közeli pongyeloki (Hont majd 1 Ezúton köszönöm meg Gyulai Évának a számomra önzetlenül átadott nagyszámú hagyatéki leltárt. 59