Gyulai Éva - Viga Gyula (szerk.): Történet - muzeológia : Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Veres László tiszteletére (Miskolc, 2010)

ÜVEGMŰVESSÉG - ÜVEGTÖRTÉNET - Perger Gyula: „7 Tockeyer Gläser... "Adatok a soproni polgárok üveghasználatához a 17-18. században

7 Tockeyer Gläser. .." Adatok a soproni polgárok üveghasználatához a 17-18. században PERGER GYULA „A nyomtatásban megjelent igen gyérszámú forrásanyag mellett, feltehetőleg jelen­tős adatokat rejtenek különböző levéltáraink. [...] Sajnos a levéltári anyag feldolgozása terén érzem leginkább saját munkám hiányosságát." - írta Borsos Béla, monográfiává átdolgozott kandidátusi értekezésében.' A magyar üvegművesség megjelenése óta termé­szetesen számtalan forrásfeldolgozás született, sőt már Borsos is hivatkozhatott több le­véltári adatra (is) támaszkodó összefoglalásra? A hiány érzése ugyanakkor napjainkban is jogosnak tekinthető, hiszen az elmúlt időszakban napvilágot látott számos forrásfeltáró munka mindegyike vagy a főúri háztartások üveghasználatát, vagy egy-egy, főként észak­magyarországi, illetve erdélyi üveghuta történetét dokumentálta. A vizsgálódásokból mind a nyugat-dunántúli régió, mind a városi polgárság rendre kimaradt.' Az alábbiakban e hiány részbeni pótlására teszünk kísérletet, Sopron polgárságának, az üveghasználatára is vonatkozó 17-18. századi levéltári forrásainak feltárásával. Sopron azon kevés magyarországi városok egyike, mely - történelmünk pusztító viharai ellenére - viszonylag nagy számban őrizhette meg korai írott forrásait is. Házi Jenő már az 1930-as években közzétehette Sopron szabad királyi város története címmel hatalmas korpuszát, mely gyakorlatilag a város történetére vonatkozó levéltári anyag, 1530-ig terjedő gyűjteménye. A második világháborúban nagyrészt elpusztult iratok for­rásértéke felbecsülhetetlen. A Házi-féle korpusz első, az üveget, mint anyagot felemlítő dokumentuma, egy 1432-es keltezésű számadáskönyv, melyben Schadendorffer Tamás soproni polgármester vagyonát rögzítették. „Item dem Klausen maier hat man abgeczo­gen von der glas wegwn im rathaus VIII sol. den." 4 „Item Andre maier für zwai glas in dieselben Stuben XV sol. den. 5 Több mint húsz év múltán, a Sopronba mentett vidéki bo­rok után befolyt illetékek felhasználása kapcsán, Ziegler János városi jegyző elszámolása szerint, „Item dem Klaus maier von wegen der gleser in der newn Stuben VI Ib. den. [...] Item dem slosser von wegwn der tür czubeslahen vnd auch die glasrem quinquagesimo quatro Vi sol. den" 6 A 15. század végén, Joachim Jakabnak, mint Haberleiter János hát­rahagyott gyermekei gyámjának számadásában szerepel, „Ydem ym 9o 1. jar hab ich dy glaß yn der schtuben vernewen lassen, davon geben dem Hans maller II lb den. ,.." 7 1 Borsos 1974. 20. 2 Sághelyi 1938.; Takáts 1899. és 1907.; Höllrigl 1932.; Éri 1966.;Bárta 1950.;Divald 1912.; Genthon 1932. A soproni üveghutáról Csatkai 1935. 3 Ékes bizonyság erre Veres László 2006-os monográfiájának összegző bibliográfiája mellett Katona Imre 1992. Veszprém megyei hutaüvegekről szóló írásának irodalomjegyzéke. 4 Házi 1933. 12. 5 Házi 1933. 15. 6 Házi 1933.416. 7 Házi 1936. 383. 46

Next

/
Oldalképek
Tartalom