Gyulai Éva - Viga Gyula (szerk.): Történet - muzeológia : Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Veres László tiszteletére (Miskolc, 2010)

KÉZMŰVESSÉG - IPARTÖRTÉNET - Marozsán Zsolt: A Zsolcai kapu mint a miskolci gépgyártás egykori központja

teljesítőképességű gőzgép szolgáltatta. Az üzemben 50 munkás és 30 tanonc dolgozott 1893-ban. A gyárat 1887-1894 között az egyéni cégek közé sorolták, majd a tulajdonosok kérésére átminősítették, s megszűnésükig a társas cégek között szerepeltek. A gyár meg­szűnését 1902-ben jegyezte be a cégbíróság. Szilágyi és Diskant motor-, gépgyár- és malomépítészete Leszih Miksa mezőgazdasági gépgyárát 1896-ban Leszih özvegyétől az akkor még kassai illetőségű Szilágyi Miklós és Diskant György vette bérbe. A bérlők tulaj­donába 1907-ben került végleges adásvétellel az üzem, melynek pontos neve „Szilágyi és Diskant motor-, gépgyár- és malomépítészete" volt. Az adásvételi szerződés szerint levelezéseiken használniuk kellett a ,,Leszih Miksa utódai" megjelölést, aminek fejében gyárthatták Leszih szabadalmaztatott termékeit. 1 9 Bár a cég neve nem igazán utalt rá, első termékeik mégis a borsajtók voltak. A közös vállalkozás alapításakor olyan mezőgaz­dasági gépek gyártását tűzték ki célul, amelyet akkor Magyarországon még nem, vagy gyenge minőségben és kis mennyiségben készítettek, így lett első termékük egy borsajtó, amelynek forgalmazását 1896-ban kezdték el. A borsajtó elnevezésével nagy feltűnést keltettek, hiszen a ,,Kossuth-borsajtó " márkanév egyértelmű politikai állásfoglalást je­lentett. A hegyaljai borvidék közelsége és a jó konstrukció a keresletet mindig magas szinten tartotta. A konstrukcióval szerepelt a gyár az 1902-es pozsonyi termékkiállításon, s ott a hasonló német és osztrák gyártmányú termékeket megelőzve első díjat kapott. Ennek továbbfejlesztett formája, a hidraulikus borsajtó megalkotása Szilágyiék számára a 20. század első harmadában Magyarországon monopolhelyzetet teremtett. 2 0 Előállított termékeik széles skálán mozogtak, s évtizedenként új gépekkel jelentek meg a hazai és nemzetközi piacon. A gyár következő tízéves termelési profilja 1906-ban kétütemű nyersolajmotorok gyártásával egészült ki, a korábbi termékek megtartása mellett. Ezek főleg az uradalmakban, nagybirtokokon találtak vevőre, ahol takarmányozó és csép­lőgépek meghajtására, szivattyúk és műhelygépek üzemben tartására használták. man Ottó Muten,t •stenen adatláro i < Sc. <• Miskolci, ISjZZz postabélyeg kelle T c. Ismeretesek a t Gm elölt is ások a nagy bessWsi nehézségek és szsllitási akadályok, amelyek az anyagbeszerzéssel együtt járnak. Ez okból ajánljuk szivei figyelmébe, méltóztassék a csépléshcz szükséges motorkenöolajat, gépolajat és tovottezslrt nálunk már most megrendelni, hogy a kellő Időre leszállíthassuk. Tessék velünk sürgősen tudami, hogy mennyit vegyünk rétiére előjegyzésbe Teljes tisztelettel Szilágyi és Diskant 3. kép. A Szilágyi és Diskant gépgyár báró Radvánszky Kálmán sajókazai uradalmának küldött nyomtatványa (HOM HTD 98.1.80.6.) 19 Dobrossy 1995. 87. 20 Csiffáry 2003. 409. 192

Next

/
Oldalképek
Tartalom