Kurta Mihály - Pató Mária (szerk.): Múzeumandragógia (Múzeumandragógia 1. Miskolc-Szentendre, 2010)
RICZU Zoltán: MÚZEUMOK ÉS LÁTOGATÓK. VONZÓBBÁ TEHETŐK-E A MÚZEUMOK?
A MAGYA R NYELV MÚZEUMA, SZÉPHALOM, 2009. MÁJUS 1 l-l 2. 285 nem, hogy az elindult — a múzeumok modernizációját szolgáló — Alfaprogram hasznos, eredményei már megmutatkoznak, de korántsem általánosak.) Nos, vegyük számba, azokat a tényezőket, amelyekre felfigyeltem az Egyesült Államokban. (Rögtön megjegyzem, mielőtt bárki reflexszerűen azonnal arra hivatkozik, hogy ott erre (erre is) van pénz, ezért már eleve értelmeden az összehasonlítás, hogy nem ilyen szándékkal foglalkoztam a dologgal. Magam is tisztában vagyok a korlátainkkal, egyszerűen a szakmai érdeklődés miatt és az elgondolkodás kedvéért. Persze vannak olyan dolgok, amelyek eseüeges átvétele nem anyagi kérdés, csupán szemléletváltozás és akarat — józan ész kell —, kellene hozzá, ezekre szeretném felhívni a figyelmet leginkább.) 1. Az épületek kinézete. Ebben a tekintetben nem olyan rossz a helyzetünk, bár Magyarországon csupán néhány épületet emeltek kifejezetten eleve múzeumi célra, az Egyesült Államokban pedig szinte mindegyiket már annak építették, tehát a speciális igényeket természetszerűen beletervezték, de hazánkban a mai múzeumok épületei eredendően patinás épületek voltak, tehát a gyűjtemények elhelyezése méltó az értékükhöz. A különbség az épületek méretében és állagában, technikai, „gépészeti" felszereltségükben van. Ott szépek, felújított állapotúak és kényelmesen használhatóak, modernek. (A Mail reprezentálja mindezt Washingtonban, ahol egy hatalmas hosszanti tér mindkét oldalán múzeumok sora — hét nagyobb és több kisebb - áll, több száz méteren keresztül.) Másfelől, ami nagyon jó érzést kelt a látogatókban, az az, hogy használják a muzeális értékű épületeket (legalábbis egy részüket), pl.: Philadelphiában az a postahivatal, amelyben Benjamin Franklin postamester volt, ma is postaként is működik „fel lehet adni küldeményeket"— a korhű berendezésű falak között pecsételik le a feladott leveleket, vagy képeslapokat. New Yorkban, Manhattan szigetének egyik dokkjában áll egy kiselejtezett (hadrendből kivont) anyahajó, rajta repülőgépek, helikopterek és más harci eszközök: ma a hajó múzeumként látogatható, szinte mindig „telt ház" van rajta. 2. A műemlékek megközelítése. Mindenki számára ismerős a „kérdezősködő turista", és tapasztalatból tudjuk, hogy minden segítő szándékunk ellenére, igen nehezen, többszöri útbaigazítás után találnak rá a keresett célpontra. Bostonban ezt a problémát rendkívül egyszerűen kiküszöbölték, az úttestre, az aszfaltra vörös festékkel vonalat festettek, azt kell követni, ha valamelyik emléket fel kívánjuk keresni, mindez térképen is megtalálható, beszámozták rajta az emlékhelyeket (ez teljesen egyértelmű). (Ennek hazai alkalmazása nagyon csekély anyagi ráfordítást igényelne.) 3. A jegyár. A New Yorki Természettudományi Múzeumban két igen hosszú sor állt a pénztárak előtt, azonban amikor odaértem, nem vehettem belépőt, mert „rossz" sorban álltam. Abban csak a „támogatók" vehettek jegyet, számukra más jegyár volt érvényben. Ami feltűnt, nagyon sokan voltak, és akikkel beszédbe elegyedtem, „büszkék" voltak támogatói mivoltukra. (Ennek a mentalitásnak a hazai meghonosodásához mire lenne szükség?) A hazai jegyárak nem tükrözik az értékeket, persze nem is tükrözhetik, hiszen ha a piaci árakat érvényesítik a belépőben,
