Kurta Mihály - Pató Mária (szerk.): Múzeumandragógia (Múzeumandragógia 1. Miskolc-Szentendre, 2010)

RICZU Zoltán: MÚZEUMOK ÉS LÁTOGATÓK. VONZÓBBÁ TEHETŐK-E A MÚZEUMOK?

286 I. ORSZÁGOS MÚZEUMANDRAGÓGIAI KONFERENCIA vagyis az önfenntartást szeretnék elérni, nem lennének látogatók. Másfelől tapasztaljuk, hogy a fenntartók egyre „szűkmarkúbbak", tehát ebből a helyzetből való kilábalást talán az amerikai példa segíthetné. 4. A kiállítás. A kiállításra kiválogatott anyag nagyon színvonalas, ezáltal maga a tárlat is értékes, komplett, egész; megerősíti, alátámasztja a kiállítást rendező muzeológus mondanivalóját, érthető és élményszerű a látogató számára. Az installáció tökéletes (emlékeim szerint ez itthon állandón vitatéma volt — a költségek miatt —, pedig a jó installáció elengedheteden). A technikai háttér lenyűgöző, hangzóanyagok, filmek, gyönyörű ábrák, érintőképernyő, magyarázó szövegek stb. segítik az érdeklődőt és tartják bent a múzeumban őket hosszú ideig. (Mindazonáltal hozzá kell tennem, ennek a néha „túlzó segítő szándéknak, belemagyarázásnak" az is a kiváltó oka, hogy az etnikailag sokszínű, eltérő kulturális és műveltségi háttérrel, színvonallal rendelkező látogatók számára érthetővé, egyértelművé kell tenni a látnivalót.) Ezek alapján elmondhatom, „jó bent lenni" a múzeumban, kellemes időtöltés, le lehet ülni, „nézelődni, elgondolkodni" a látottakon, „megbeszélni" azt, nem támad az az érzésem, minél előbb fussunk végig, mintegy kötelezően, és teljesítettük az elvárt feladatot. Annak biztosítása, hogy a látogatók le tudjanak ülni a teremben, nem igényelne súlyos anyagi ráfordítást, inkább odafigyelést. Azon kívül ez teljesen megszokott pl. a képzőművészeti kiállításokon, ahol a látogatók is és a képzőművész növendékek is órákat töltenek el, ők másolatot készítve sajátítják el mesterségük fortélyait — tapasztalhatjuk mindezt a nagy múzeumokban. (A New Yorki Public Library épületében órákat töltöttem el zavartalanul Munkácsy Mihály Milton című képe előtt ülve. Miért ne lehetne mindezt általánosan bevezetni a történeti vagy régészeti kiállításokon is?) Talán növekedne a látogatók száma, állandóan többen lennének a tárlatokon, és ez a muzeológusokban is megerősítené, fontos a munkájuk és szükség van a múzeumokra. 5. A vezetés. Két jellemző gyakorlatot tapasztaltam: Egyrészt nincs tárlatvezetés, a kiállítás „önmagát vezeti", annyira egyértelmű (ott csak biztonsági őr, esetleg őrök tartózkodnak). A Brooklyn Múzeum Ókori Egyiptomi kiállítása és a New Yorki Természettudományi Múzeum Arany kiállítása erre jó példa volt. Másrészt, a vezetést önkéntesek végzik (Philadelphiában az Independence National Historic Park, A Függedenség Történelmi Emlékparkja), akik rendkívül lelkesek, precízek, amikor szükség van rá szigorúak, „törődnek" a látogatókkal, formaruhát viselnek (öntudatosan, büszkén). Persze ez ellentmondásos is lehet, mert az önkéntesek „profi" módon végzik munkájukat, megtalálhatóak a recepciónál, az információnál és még sok helyen. (Ezzel nem szeretnék leépítési ötleteket adni a fenntartóknak, de elgondolkodni érdemes róla.) Magyarországon is tapasztaltam egy jó és hatásos példát a vezetés újszerűségére, az Anne Frank - történelem a mának című vándorkiállítás kapcsán. Az amszterdami Anne Frank Ház tárlata több országba eljutott, pl. Magyarországon Nyíregyházára is. A Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány (ők szervezték a kiállítás útját), kortárs vezetőket képezett ki a diák látogatók számára. A tanulók fegyelmezetten és