Kurta Mihály - Pató Mária (szerk.): Múzeumandragógia (Múzeumandragógia 1. Miskolc-Szentendre, 2010)
ORBÁN Zsolt: CSALÁDBARÁT MÚZEUMI MODELL. HERMAN OTTÓ A MAGYAR TUDOMÁNYBAN
A MAGYAR NYELV MÚZEUMA, SZÉPHALOM, 2009. MÁJUS 1 l-l 2. 275 a mozgó halászathoz: ahhoz, amely helyről helyre vitt szerszámokkal keríti hatalmába a halat. Ez a három ősi elem, amely a történeti múltban oly sokat szerepelt: királyi adománylevelekben, gazdasági följegyzésekben, birtokeladásoknál. Nélkülözhetetlen szerszámai a halásznak a különböző háló- és fenékhorogsúlyok: a hálókövek, pősök, böncsök, kececsontok, párák, horgok, hálókötőtűk: a tüzsérek, a horogemelő fentők vagy katták, a változatos szigonyok, nádvágók, azután ladikok, a csikász szerszámai: kaszur (vagyis a kasza orrából készült vágószerszám, a kaszaorr = kaszur, kacor), lápmetsző, lápibot, végül az aprószerszám: a cserepcsik, kavaró kanál, kuttyogtató, a bogrács. Ezekkel a nemzedékről nemzedékre átörökített, ősi és egyszerű szerszámokkal indul a halász munkába. Ahány hal, jóformán annyi halászati mód. Mert másképp kell ám a fürge pisztrángra halászni, mint a mázsás harcsára, másképp a csíkra, mint a Balatonon tömegesen tovavonuló gardára. 5 A leírások, a Herman Ottó által is gyűjtött néprajzi tárgyak alapján a felsorolt eszközöket ma is elkészíthetjük, és az ősi mesterségeket a leírások alapján gyakorolhatjuk is. Herman Ottó írja: „A rekesztő halászat a hal iránytartó tulajdonságára számít, arra, hogy bizonyos irányban elindulva, csak akkor változtatja azt, ha le nem győzhető akadályra talál s erről meg is győződött. A hal orrával végigtapogatva az akadályon átjárót, kibúvót keres. Erre épít a halász, amidőn a rekesztő szerszámok terelőit messziről kezdi, menedékesen mind szűkebbre és szűkebbre fogja s egy szűk nyíláson végzi, tudva, hogy az átbúvót kereső hal ezt okvedenül felhasználja. [...] A rekesztő halászat szerszámai a cége, a vejsze és a varsa, míg a patakon, különösen a székelyek dugát használnak, mely abból áll, hogy „a halászemberek olyan helyeken, ahol a talajalakulás megengedi, felül s az anyamederből kiindulva, mellékárkot vagy medret ásnak, természetesen meghagyván egy kellő gátat, hogy a víz egyelőre be ne tódulhasson. Ezt az árkot, lefelé haladva, amennyire csak lehet, folytatják, mert minél hoszszabb ez, annál hosszabb a később eldugható anyameder része is, tehát annál több halra van kilátás. Végre az új medret bevezetik az anyamederbe. Amidőn ez készen van, akkor visszamennek a kiinduló ponthoz s az úgynevezett eldugáshoz látnak, mely abban áll, hogy előbb kövekből emelnek gátat s ezt utóbb gyeppel tömörítik, mire a víz természetesen az árokba tér, az anyamederben pedig elfogy, az ott tartózkodó pisztráng és pérhal, ingola és botos kölönte könnyen felszedhető." A varsát rendszerint szárnyakkal kombinálják, úgyhogy széles vízfolyást is elzár és messzi tájról összetereli a halat a varsába. 6 Ugyancsak kiválóan felhasználható emlékeket, leírásokat, rajzokat hagyott az utókorra Herman Ottó az ősi magyar pásztoréletről is, amelyet szintén Lambrecht Kálmán már citált könyvéből ismerünk. 3 LAMBRECI IT Kálmán 1933. 89-90. 6 LAMBRECI IT Kálmán 1933. 90-91.
