Kurta Mihály - Pató Mária (szerk.): Múzeumandragógia (Múzeumandragógia 1. Miskolc-Szentendre, 2010)

KOLTAI Zsuzsa: A MÚZEUMANDRAGÓGIA KIHÍVÁSAI AZ USA-BAN

74 I. ORSZÁGOS MÚZEUMANDRAGÓGIAI KONFERENCIA A kurrens múzeumi felnőttoktatással foglalkozó szakirodalom kárhoztatja a múzeumok XX. század második felében dominánssá vált interpretációs monopóliu­mát, a múzeumok gyűjteményeinek, valamint az általuk közvetített tudás irányított felfedezését. A változás egyik alapvető feltétele a múzeumi alkalmazottak közvetí­tésben betöltött szerepének megváltozása, hiszen a kiállított tárgyakat, az interpretá­ciót és a megjelenített nézőpontot meghatározó autoritás helyett egyfajta faálitátori szerep érvényesítését kívánja megvalósítani ez az irányzat. A látogatók szabad bön­gészését lehetővé tevő és a vizuális hozzáférést facilitáló látványtár-modell legutóbbi időkben továbbfejlesztett változata lehetővé teszi, hogy a látogató a gyűjteményben végzett önálló kutatásának eredményeit elérhetővé tegye az adott téma iránt érdek­lődő további látogatók számára is. így a múzeumi látogatók egyszerre válhatnak kutatóvá és facilitátorrá. Ebben a modellben a múzeumi kurátorok közvetítő szerepe megváltozik, hiszen a megtekinthető tárgyak körére és a múzeum által feldolgozott témák meghatározására vonatkozó privilégiumuk megszűnik. Mivel a múzeumi tárgyak és információk nag)' része közszemlére kerül, a látogató önállóan, saját belá­tása szerint határozza meg a rendezőelveket és az értelmezési kereteket. Mindezek következtében a múzeum a látogatók által közölt megközelítésekkel folyamatosan gyarapodó, ítéletet nem mondó, viszont sokféle intellektuális megközelítést lehetővé tevő vizuális raktárrá válik. 4 Az eredeti etnikai és kulturális identitás megőrzésében a gyűjtemények kiemelt szerepet kapnak napjainkban. Az amerikai indiánok kultúrájuk olyan szegmenseit ismerhetik meg ismét a múzeumi gyűjtemények által, melyek a szóbeli és előadó művészeti hagyományokból napjainkra már kivesztek. Sok, az USA és Kanada északnyugati területeihez kötődő művész a múzeumok által megőrzött totemek, faragványok és textíliák alapos tanulmányozása után kezdte el saját alkotótevékeny­ségét. A Smithsonian keretében működő Amerikai Indiánok Nemzeti Múzeuma 5 a tanulás ezen formájának elősegítésére hozta létre a Kulturális Forrás Központot, 6 mely a gyűjteményi raktár teljes épületét magába foglalja. 7 Innováció a múzeumi felnőttoktatás módszereiben A különböző infokommunikációs, multimédiás eszközök múzeumi közvetí­tésbe való integrálása, valamint az internet alapú múzeumi kultúraközvetítés térhó­dítása határozható meg az elmúlt évek legfontosabb, múzeumi felnőttoktatással kapcsolatos innovációjaként. A nagy amerikai megamúzeumok egyértelműen meg­határozták a múzeumi kultúraközvetítés új irányvonalait. A múzeumi közvetítésben alkalmazott hagyományos felnőttoktatási módszerek (vita, előadás, galéria­beszélgetés, tárlatvezetés stb.) mellett az alábbi, internetre illetve mobil infokom­munikációs eszközökre alapozott módszerek fejlődtek a legnagyobb mértékben az elmúlt években: 4 GURIAN, Elaine I Icumann 2007. 22-23. 5 National Museum of American Indian, Smithsonian Institution, Washington D. C, USA. 6 Cultural Resource Center. 7 LORD, Barry 2007. 15.

Next

/
Oldalképek
Tartalom