Viga Gyula - Viszóczky Ilona szerk.: Egy matyó értelmiségi életútja. Száz éve született Lukács Gáspár (Miskolc, 2008)

A „melléktantárgy" és a többiek

Ám ezek még csak fogások, melyek ugyan rendkívül fontosak lehetnek a pedagógiában, a lényeget mégsem érintik. De ami a magyar kodakrk órákon történik, az már a magyar kodalom leglelkét érinti, s az ember néha szinte úgy érzi, mintha megfordulna a szépen ekendezett pedagógiai vüág s a „mekéktantárgy" a diadalmas „legfőbb tantárgy" magva volna. Csak néhány példát szeretnénk elmondani ennek bizonyságául s annak fenntartásával, hogy csak közveden tapasztalatokról beszélünk, más tárgyak körében még ezer más szempont adódhatik. Minden magyar diáknak olthatatian vágya, hogy a magyarok ősköltészetéről megtudjon valamit: csak egy árva sort, egy hangot haüjon az évezredek messzeségéből. Es müyen szomorú és kiábrándító ezzel a tiszta vággyal szemben a magyar tanár száraz valósága: nincs egyeden sor sem, egy mondóka-töredék sem, csak „emktések külföldi krónikákban", feltevések, analógiák. Száraz filológia a szomjas vágyakozásnak. De megszólal váradanul a belső zsebből elővarázsolt kis furulyán egy furcsa és mégis ismerős daüam. Cseremisz dal. A fiúk ismerik a kapcsolatokat a történelemből. Utána pedig ugyanaz a daüam csekély változtatással és - ízes magyar szöveggel: „Kalapom a Tiszán úszkál..." A szemek kifényesednek s valahonnan felszakad egy önkéntelen félmondat: „De hiszen ez akkor..." A tanár csak bólint: Igen. És hagyja, kogy a levegő megforrósodjék az osztályban, s az évezredek szele lassan elsukan a fiúk feje felett. Még egy-két üyen nóta (Kodály tekintélyére hivatkozva), amit szomjas füüel isznak a fiúk, aztán az ötfokúság (ha visszafelé játszom a skálát, mindenki a magyar rétek nyers iüatát érzi belőle, kész daüam maga) s a kvint-szerkezet lényege, (melyeket jól ismert újabb nótákon is megfigyelünk, s a láncot az „örökkévaló magyarság" diadalmas képzete kovácsolja az évezredek közé. S aztán már jöhet a filológia, vagy akár bátran el is maradhat: nemcsak a vágyat tudtuk csülapítani, hanem mindjárt az első órán a magyarságélmény is oly mélyen ül a lelkekben, hogy azt többé kitörölni nem lehet. Balassa roppant barokk csodája teljesen érthetetien a virágénekek nélkül. Abból a korból ugyan nem maradt ránk vkágének, de azok hangulatát igen jól meg lehet éreztetni egy-két régi daüamon keresztül, mint pl. a „Száüj, madár, száüj..." vagy a „Nem anyától lettél..." színes zenei képcsodája. Egyszerre meg van fejtve a magános csoda s egyszersmind be is van ágyazva egy nagy folyamba, mely sok-sok évszázad óta hömpölyög keresztül a vüágtörténelmen. A 16. század kétségbeesetten ébresztgető vátesze Tinódi Mindnyájan emlékezketünk még rá, müyen végzetesen lapította agyon iskolai tanulmányaink folyamán ezt a nagy mélységekből fájón fölskó honmentő szándékot — a rossz rímek s a végtelen harci felsorolások egyhangúsága. Ám próbáljuk meg egyszer a hosszú és unalmas felolvasások helyett elénekeltetni az „Egervár viadaljáról való ének" néhány versszakát (esetieg valami pengető hang-