Viga Gyula - Viszóczky Ilona szerk.: Egy matyó értelmiségi életútja. Száz éve született Lukács Gáspár (Miskolc, 2008)

Matyó tájnyelv

Zsellérfőd, Vérpatak (kuruc történelem), Bükkvőgy, Farkasfőd (sok volt a farkasalma, gyomnövény), Siskás, Gurdonszög (sok volt a gurdony, szintén gyomfajta), Varnyas, Bikató, Bosnyákdomb, melyből később Dokárhegy lett (hazatérő „emerikások" vásároltak ott földet új szőlő telepítésére). Még a dűlőneveknél is több történelem, élettapasztalat, anekdotázó hajlam vagy színes népi fantázia rakódott le a népies szólásokban, máskol nemigen haUott közmondásokban, melyeket rendszerint hasonlatok formájába öltöztetnek. Ezekből is lássunk egy csokorravalót mutatóba: Kikógyik, mint juh a pokolba. Kapadozik, mint Bernát a menkő után. Úgy szaladozik, mint az Urbán lelki. Ugy reszket, mint szent Vacer. Úgy éked, mint zsidó hátán a tolyú (ha ti. kbatokal házalt). Szaladozott, mint az égett macska. Nem tojik a farkas a fődbe. Mos van má baj, nem mikor Ladány égett. A jég is ott fakad, ahun a letvéknyabb. Ameky kutyát botval űznek a nyúl után, nem fogja az azt meg. Ahun fényess, ott egyenes (este a sáros utca). A' má rókás mentébe jár (ritkaság, drága dolog). A përémit se lehetett iketnyi (olyan büszke, rátarti). Gyere, kënyér, maj mëgëszlek (a készet várja). Igen sok a képszerű, evokatív erejű kifejezés is: zëng az ég, tetyűhinta (pajesz), jedzék rá (figyelem), kutyacsikózta fattya, újkor, új után (új búza), üss közé a dolognak, látástú vakulásig, bárányos az ég, öregen vót a nép (sűrűn), öreg a mártás (sűrű a főzelék), bekamótt neki (tönkretette) stb. S végül, hogy fogalmat kapjunk a szétszedett, elemeke bontott nyelv után most már az élő beszéd folyásáról is, megpróbálok visszaadni egy itt haUott mesét a nép eredeti nyelvén (és észjárásával): „Most asz mondom el, mikor Bolond Jankó ekopta az öregpapot. Hun vót, hun nem vót, hetedhét országon is túl, ahun a kis kurtafarkú malac túr, vót ëccër ëk kká, annak vót ësz szógája, úgy hittak, hogy Bolond Jankó. Aszonygya neki ëccër a' kká: „No Jankó, ha esz mën nem tëszëd, végi az életednek. Van a' másik kirának kilenc ökri, nekem abbú négyet lopja el!" - Eknëgy Jankó nasz szomorúvann, hogy mos miccsinájjék. Mer vót annak a kkának hat hamis kutyája, aki nemcsak mëmmarta az emberekét, hanem mëg is ette. Hát tanákozott ám útközbe Jankó egy öreg embervei. Aszongya néki jaz öreg: „Hová mégy, Jankó fijam?" Elmondja néki Jankó a' baját. „Bijazon ne búsújj! Vëgyé a' botba hasz szá kóbászt méh hazs zsemlyét, osz vess oda belűke minden kutyának ëggyet! Në fé, akkor nem bántónak." Úgy is vót: