Viga Gyula - Viszóczky Ilona szerk.: Egy matyó értelmiségi életútja. Száz éve született Lukács Gáspár (Miskolc, 2008)
Matyó tájnyelv
mes së ugatták a' kutyák. Jankó mëb bernent az óba, kapta, elódta a' nél lesszëbb ökröt, osz hazahajtotta a gazdájának. „Hát esz má csak mëttëtted, Jankó. De még ëggyet mëttëgyé, mer ha nem, végi az életednek. Eriggy vissza a kiráho, osz lop lë a feleségi újjárú az arangyűrőt!" No, hol lopja ő asz lé a' kkáné kezkű? De csak mémmég tanákozott útközbe az öreg embervei, osz megint elmonta neki, hogy van sora. „Csináky fábú egy emberalakot, oszt álkdd az ablak alá!" - Hát úgy is tett Jankó, ahogy az öreg monta. Mekátta a' kká a' karót, osz hogy ím embernek nézte, mékőtte pistolyval. Aztán kiszaladt ménnéznyi, ki vót a'. Jankó megy gyorsan bement a' kká feleségihë, hogy aszonta a' kká, aggva ide hamar a gyűrőjit. Oda is adta a' kkáné, Jankó mécs csak sutty, elszaladt vékë a' kká mekett a' sitétbe. Aszongya még a kká otthonn Jankónak: „Még ëggyet mondok, Jankó. Lopd cl nékem az öregpapot, mer ha esz mén nem tëszëd, végi az életednek." Megint tanákozott Jankó az öreg embervei, osz mos meg azt ajárolta néki, hocs csak mennyek fel a' karba. Hát úgy is vót. Felment Jankó a' karba, oszt elkezté nyomnyi az orgonát. Közbe mëm mindécs csak aszonta: „Akki menyországba akar mennyi, mos győjjék!" Hágy gyött vóna is a' harangozó, de Jankó aszonta neki: „Elő a' pap, aztán a harangozó." Szalad a harangozó a' papho, oszt elmongya neki, mit montak. De ja' pap visszakűdté, hon nézze mëm még ëccër. De akkor ics csak új járt a' harangozó. Szaladt hát az öregpap, hogy ő mennyek letelő a' menyországba. Jankó mëf fogta, belegyugta ézs zsákba, osz léhöndörítetté a' garádicsonn. Monta is má akkor az öregpap, hoj „jajjajjaj, iszén én a' pokolba mënëk, nem a' menyországba!" De Jankó csak szalad véUé haza, osz leerisztëttë a' kémélylyukon a' kká házába. A kká mëj jó összeszidta a' papot, hogy minek hattá magát becsapnyi. Ennyi vót, mese vót, az ületyi telyi vót." E dolgozat szűkre szabott keretei nem teszik lehetővé, hogy akár megközektőleg is teljes képet adjunk a matyó tájnyelv régi gazdagságáról; ez az ünnepi kás nem tűri, hogy részletes, tudományos nyelvészeti magyarázatokba bocsátkozzunk; nem részletezhettük a három falu nyelvjárása között meglévő elég jelentékeny különbségeket sem; a rendszertelenül felhalmozódott óriási anyag amúgy is csak erős megszűréssel nyújt némi áttekintést. De azt hiszem, így is süterült megmutatnunk ennek a kis nyelvszigetnek sajátos nyelvi világát, mely színességében, gazdagságában, valóságérzékben, eredetiségben méltó párja vüáglrkű vetélytársának, a színek és formák gazdag világát tükröző matyó hímzésnek. (Mezőkövesd monográfiája, 1973. 711—719.)
