Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Folklór az Ördögi kísértetekben

szóval, hogy no, a rosseb üsse ki azt a vén gyáva kezét, odaugrott az Öreg, de nem is öreg, de vén emberhez. Eltolta a kezét a cserepektől, és ő fölkapdosta azokat, a levest meg egy ronggyal föltörülte. A családban mindenki odafigyelt. A vén ember fia aztán odaszólt az apjának nagy durván: no, majd csinálok már én magának fából egy válót, aztán majd abból fog enni. Azt, ha leüd, nem törik el. Mert a tányér már nem való magának. Ezzel az ebéd véget ért és a vén ember éhesen maradt ezen ebéd után, mert nem kapott más cseréptányért. Másnap a kisfiú nagyban faragott egy fadarabot a favágatónál. Az öregember fiának szembe ötlött és kíváncsi volt, mit akar ez a kis unoka ebből a fából faragni. Odament hát és megkérdezte: Pistuka, mi lesz ebből a fadarabból, minek faragod te ezt? A kisfiú ránézett és szeHden magyarázta: tudod nagyapa, neked faragok belőle válócskát. Mert ha te is olyan vén leszel, mint papó, a cseréptányért te is eltöröd. Másik vasárnap papó már az asztalnál ebédelt és Pistuka látta, hogy a nagyapja a papónak a legszebb tányért adta ezután, és külön szeretetbe és türelmes gondviselésbe vette. Az első történetet Bornemisza úgy kezdi: mondgyac, a másodikat iriac ezfis. Az első szóbeszédre, a második írásbeli forrásra utal. Mindegyiknek ismeretesek a folklór párhuzamai, amelyek évszázadokkal ezelőtt is élhettek a néphagyományban, amelyből Bornemisza bőven meríthetett. Természetesen, forrásul szolgálhattak klasszikus szerzők is. így pl. Arisztotelész, akitől Pázmány Péteridéz hasonló példát, ámbár ha tőle veszi a történetet, akkor nagyobb a hasonlóság. Voltaképpen motívumegyezésről van szó. Maga a történet Bornemisza korában a néphagyomány része lehetett. Idézzük az Arisztotelészre hivatkozó Pázmány Pétert 2. vízkereszt utáni első vasárnapon mondott prédikációjából: Egy haragos, fene-termés\etu Fiú voit, mely nagy szemtelenül, először nyelvével szidalmazta Attyát, azután üstükébe nyült, és egy garádics alá hurcolta. A' nagy türhetü Isten, nem akará ezj mingy árt büntettni, de végre bé-tellyesité a Térvényt, De Poena Talionis; hogy, a' ki mit bánt mással, úgy bánnyanak vélle. Mikor a^ért ennek-is Fia reá-nőtt volna, úgy ke^de bánni Attyával, mint a^Attya bánt vala S^ulejével. És miképpen, a ' mely Vipera születésekor meg-Ólte annyát, ki-rágván magát hasából, viszontag fiátúl hasonló kínnal Öletik: úgy a ' gonosz -Atyát az Ô gonosz Fia, egykor üstökén ragadd, és nagyon meg-hurczplá a grádicson. Akkor, Vexatio dedit intellectum, fel-nyitá szemét a' nyavalya, eszjbejutván, hogy Ö-is így bánt Szüléivel; Et cfá trahebatur, sister bebat in ostio, se enim Patrem eousque traxisse dicebat; kérni kezdé Fiát az ajtó küszöbénél, hogy tovább ne vonya, mert ö-is csak addig hurczplta az Attyát. Iggy állya hoszúját Isten, az Atyákon tet boszpnak. [Jegyzetek: Dömötör Sándor. Cigányadomáink. Ethn., XL. 1929. 88.; Kovács Agnes (szerk.): Magyar népmesekatalógus, 4. Bp., 1984. 163-164., 250-251.; Bálint Sándor. Tombácz János meséi. Bp., 1975. 623-624.; Bence Nagy János: Magyar népmeseüpusok, II. Pécs, 1957. 436.; György IMJOS: A magyar anekdota története és egyetemes kapcsolatai. Bp, 1934.; György IMJOS: Világjáró anekdoták. Bp., 1938. 314—316.; Bornemisza adatát közli: Thury Etele: Bornemisza Péter könyve az Ördögi kísértetekről. Ethn., XXIV. 1913. 204.; Péter László: Párhuzamok az „Ördögi Kísértetek" néhány motívumához. Irodalomtörténeti Közlemények, LX. 1956. 152. A példa: Kálmány IMJOS: Hagyományok, II. Borbély Mihály mondása után. Szeged, é. n. 149-150.; A gömöri példa: Ujváry Zoltán: Születéstől a halálig. Debrecen, 1993. 171—172.; Az arisztotelészi példához: Pázmány Péter. A' romaiAnyas^ntegyhá^S^okásáhól, minden vasárnapokra, es egy-nehany innepekre RendeltEvangeliomokrúl, prédikációk... Nagy-Szombatban M.DC.XCV. 211—212.; Dugonics András a Ne tovább a' küszöbnél magyarázatául a következőket írja: „Némely szeles ifiú össze veszvén édes attyával őtet a' földre le verte, és ősz hajánál fogva ki akarta őtet az udvarra hajtani. Hogy attyával a' küszöbre ért; álly meg (úgymond) fiam! a' küszöbnél tovább ne hurcolly: mivel én se hurcoltam tovább atyámat. Tellyesen meg adóztam fiatalkoromi gonoszságomért. Erre a' fiú el hűlvén, meg fogatta: hogy soha meg nem házasodik." Dugonics András: Példa beszédek és jeles mondások. Szeged, 1820. 140.]