Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Folklór az Ördögi kísértetekben
A méltatlan ünneplésnek számos egyéb változata ismeretes. Valószínűleg ez az oka, hogy Bornemisza példái elkerülték a figyelmet, s Tompa Ünneprontók c. költeményét is csak érintőlegesen kapcsolták a témához, noha az is az ünneprontás néphagyománybeli hiedelmén alapul. A keresztény egyház a kora középkortól szigorúan tilalmazta az ünnephez, vasárnaphoz nem illő cselekvéseket, elsősorban a mulatozást, táncolást és hasonló szigorral lépett fel a munkát végzőkkel szemben is. A tiltás megszegőivel kapcsolatban az a hiedelem alakult ki, hogy őket az isten megbünteti. A méltadan ünneplést az egyház az ördög praktikájával magyarázta. Ez tűnik ki Bornemisza munkájából is. Bornemisza első példaként egy „oskola mesterből lett polgárt" említ, aki úgy hitte, hogy az Istent bárhol szolgálhatja, ezért ő varásnap is dolgozhat. Az ilyen ember „elfajul az Isten igéjétől", végül szerencséden lesz, gyermekei elhalnak és minden marhája feleségével másra száll, ő pedig egy vasárnap szekere alatt „nagy kínnal hal rneg." Másik példa szerint Bornemisza egy bizonyos Balasi Jánost arra kért, hogy ne induljon útnak vasárnap a prédikáció előtt. Az nem hallgatott rá, szekerének tengelye eltört, rakománya „mind elveszett". Azok is megbűnhődnek, akik nem gyónnak és úrvacsorával nem élnek. Mindezeket Bornemisza bálványimádásnak, ünneptörésnek nevezi, okozójának, előidézőjének az ördögöt tekinti. Az ki nem szentelte a% ünnepet. Vala egy Oskola Mesterből tőt polgár, ki vélte hogy ő annyit tanult, hogy Prédikáció riekül el lehetne. Ezt sokszor a\ Ő telfhe] tétlen szorgalmatos saga vasarnapis hol egy, hol mas dologra vitte, hol szőlőbe, hol szántó JŐldre, hol sokadalomba. Kiről mikor meg szplitottac, azf felelte, hogy ő érti à mit à Prédikátor mond. Es azt elis hitte hogy igaz. Es akarholis Istent szolgálhat, es imatkozfatic, es tanulhat. Ez ockal el faiul az Isten igeietüő, vélem hogy az Igaz meg hidegszfi benne. Végre életibennis szprenczetlen lesz. Sőt gyermeki/s el halnac es minden marhala felesegeuel egyben másra szál'- Ő penig így hal meg. Hogy egy vasárnap à terh alat el tőric szekere, es azt mikor emelne, meg szakad, es béle ala esic, es miatta nagy kinual hal meg, ollykor mikor Ő maga sem vélne, es vigaztalot sem biuatot hozza, hanem czac átkozpdot. kinek halalat Őrölte felesegeis. Sokan iartac igyis, hogy mikor intenem az tanulásra, es hogy gyakran meg gyonnyanac, es az wrnac szent Vaczpraiaual hiteket erüsitczyc, Ezt az kic semminec véltec, ollykor holtac meg, hogy hon nem talaltac lelkipazforokat, es viga^talas nekül holtac meg, meg rémült hitetlen szjuel. Egyszer Balasi lanost kérem, hogy Prédikáció előt ne indulna el vasárnap, Monda: sietu dolgunc vagyon, azf maszpris meg talallyuc. Mondec neki: Meg lad, többet kel lesned az vtonnis ez miat. Es midőn egy mély főidet ment volna, az melly kotsin terhes ladaia volt, el tőric az tenget, es soc idő tőit benne, mig másunnan tengett hozpac. Az mit víttis kotsian az kiért sietet, mind el veszet végre. Ezeket a baluany imadasrol es ünnep törésről mondám, hogy érczpd mint szpkot azpannis be keuerni sokat az ördög. (854-855) A méltadan ünneplésre vonatkozóan számos példát olvashatunk a 16-17. századi munkákban. Csefkó Gyula több olyan vallásos tartalmú műre hívja fel a figyelmet, amelyek munkavégzést, mindenféle szórakozást tiltó adatokat tartalmaznak. Egy 1654-ből való példa: Vasárnapoknak főbben sátoros nagy ünnepeknek mint Húsvétnak, Karácsonnak és Pünkösdnek sz. napjainak, reszegeskedéssel, házakban vagy kin az uczákon tánczolással és egiéb éktelen cselekedetekkel, mint öntöszködéssel, verekedéssel való meg fertéztetések az iffiú népektől ennek utánna tilalmaz tatnak.
