Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Folklór az Ördögi kísértetekben

A vasárnap, ünnepnap megrontóit a következőképpen sorolja fel egy 1670-ben megjelent egyházi könyv: A 'kik reggel megjelenvén sok restséggel, tunyasággal, aluvással az Urnák gyuelekezetiben a' szent napon a' napnak toebb részét eltoelük henyélésekben, bor italokban, korcsmákon, kapuk koezoett: házak alatt híjában való beszédekben, rágalmazásokban, trágáskodásokban, kártyázásokban, koczkázásokban, ostábla jádzásokban; széllel járásokba, mezoe látni, szántó foeld, gabona, szoeloe látni mennek, mennek szomszéd faluban, mennek nyulászni... Isteni tisztelet után mindent itilnek szabadosnak Hegyre, mezőre mennek; házokban kártyáznak; uttzán, városon, s' falun kivuel boecstelenuel jádzanak, kiáltoznak: korcsmákon isznak, tánczolnak. Az ünneptörésre, ünneprontásra vonatkozó adatok, valamint a méltatlan ünnepléssel kapcsolatosan kialakult hiedelmek, mondák, legendák a XI. századtól napjainkig nyomon követhetők. Különösen nagy irodalma van az ünneprontó tánc kérdéskörének. Az ünneprontók a hiedelem szerint súlyos büntetésben részesülnek: elragadja őket az ördög, kővé válnak, elsüllyednek. Arany János költeményében a pünkösd ünnepén táncolók a „pokol tüzes fenekére" jutottak. Idézzük fel a vonatkozó részleteket: Zendül, kondul s^ent harangszó Csengve, búgva messze hangzó »Imaral imara« Jámbor népe a kis helynek Halkan lépve gyűlnek, mennek Imára, imára