Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Folklór az Ördögi kísértetekben

Ibykos cCarvai Széles körben ismeretes a néphagyományban az Ibykos görög költőről elnevezett monda, amely Ibykos (Ibikus, Ibükos%) darvai (i. e. VI. sz.) néven ismert az irodalomban. A monda szerint a költőt vándorútja során útonállók megtámadták és megölték. A gyilkosságot az ott repülő darvak látták és a tetteseket elárulták. Az eseményről a legkorábbi forrás Szidóniosz Antipatrosz (i. e. II. sz.) epigrammája: Ibükosz, téged rablók öltek meg, amikor a szigetről jővén az elhagyott tengerparton jártál. Éppen akkor vonult feletted egy darucsapat, s te nem hiába jajdúltál hozzájuk, hogy legyenek neked, a kínhalál szenvedőnek tanúid. A bosszúálló Erinüsz kiáltásodat Sziszüphosz földjén meghallotta, s megbüntette a gyilkosokat. A történetet Bornemisza a következőképpen mondja el: Egy vton iarot őlnec volt kel latroc, es kênyôrôg volt hogy ne bantanac mert amà Madarakis ki kialtanac (mutatót a%fan madarakat) Időre egyic, vduarbiroua leuen egy nemesnec, madarakat ho^nac elô sutue, es mosolyodic, es addig kérdenie hogy meg bestellt a% ember mint kőnyórget, es mit mondót, hogy a\ madarakis ki kialtyac: E% nemes embernec kedig volt szolgála regen a% à kit meg oltenec volt. es regen tudakozót, ki mielte, a^ert megfogattya es meg öleti. Éjjeleket soc e^ert halhat^ minden földeken, c^ac figyelme^ rea. Eleket mondám a^gyolkosokrol. Az ókori monda Bornemiszánál nemesi környezetbe ágyazva az esemény hitelességét sugallja. Erre utal Bornemisza megjegyzése, amely szerint hasonló esetekről más területeken is lehet hallani. Bornemisza után négyszáz évvel Földesen (Bihar m.) a történetet így mesélte el Gál Lajosné 90 éves parasztasszony: Nagyon régen történt, még az apámtól hallottam, hogy egy zsidó árust betyárok támadtak meg a hortobágyi úton. Az odaadta minden pénzét, könyörgött, hogy hagyják meg az életét. De hiába kérlelte őket. Azok féltek, hogy beárulja őket, ha életben hagyják. Az egyikük fokosával leütötte. Akkor szálltak arra a darvak. A haldokló ember csak annyit mondott: azok lesznek a tanúim. így is történt. Nagy híre ment az esetnek. Egyszer jó idő múlva a gyilkos elszólta magát a pásztoroknak, amikor mulatoztak. Darvak szálltak felettük, amikor felkiáltott: ott vannak a zsidó tanúi. A pásztorok gyanút fogtak, szóltak a pandúroknak, akik elfogták a gyilkos betyárt. Hasonló történet a hajdúsági, bihari falvakban széles körben ismeretes volt. E. Kiss Sándor, aki részletesebben foglalkozott a mondakörrel, saját gyűjtése nyomán is több példát közöl. Ezekből bemutatunk egy változatot: Valamikor csipkés tótok járták az országot. A tót asszonyok, leányok híres csipkekészítők voltak. Munkájukat a családfő elhozta az alföldi vásárokra, s módosabb uraságoknak, városi embereknek eladta. Egy ilyen csipkés tót - Bibik volt a neve - a csipke árával hazafelé tartott, s megpihent a hadházi határban lévő Dugó csárdában. (Epülete ma is megvan, a Hadhá^ho^ tartozó Bocskai-kert iskolája.) Két zsivány is ott iszogatott. Amikor Bibik továbbindult, ezek követték, s egy elhagyott helyen megtámadták. Bibik a pénzét odaadta, csak életéért könyörgött. Ha életben maradsz, eljár a szád, dögölj meg! és kegyedenül agyonverték. Éppen akkor egy csapat daru repült felettük, s Bibik hozzájuk fordult: Darvak, d legyetek a tanúim!