Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban

hiedelmében, mint azt az eddigi vizsgálatok megállapították. A hajdani medvekultusz továbbélését a magyar néphagyományban sok valószínűséggel állíthatjuk. Talán a legjobban érvényesíthető itt az a mannhardti, frazeri tétel, amely szerint az erdők, fák, hegyek egykori démonikus állatai a földművelő népek agrárrítusaiba kerültek. A magyarság démonként tisztelt medvéje a síkföldön az életet jelentő gabona fejlődését, növekedését szimbolizáló termékenység állata lett. 2. Farkas. Európában különösen a németek és a szláv népek körében gazdag hagyomány fűződik a gabonában, az utolsó kévében rejtőző farkashoz. A farkasra vonatkozóan lényegében ugyanaz a hiedelem él, mint a medvével kapcsolatban. Az idetartozó aratásvégi szólások lényegében megegyeznek, csak a farkassal helyettesítve. Általában elterjedt az a hit, hogy a farkas az utolsó kévében ül. Német nyelvterületen az utolsó gabonakévét farkasnak, rozsfarkasnak vagy zabfarkasnak nevezik a learatott gabonafajtának megfelelően.

333 Sziléziában, amikor az aratók az utolsó vágást teszik, összegyűlnek, hogy megfogják a farkast.

334 Mecklenburgban az utolsó gabonát farkasnak nevezik, és az a férfi fogja meg a farkast, aki azt lekaszálja. Lotharingiában arra a férfira, aki az utolsó gabonát aratja, azt mondják: „Megöli a% aratókutyát". Franciaországban annak az embernek, aki az utolsó gabonát aratja, azt kiáltják: ,,Te fogod megölni a farkast. " Wanzlebenben, Magdeburg mellett, a férfiak cséplés után hosszú sorban felvonulnak, egy férfit láncon vezetnek, aki kicsépelt szalmába van csavarva, és farkasnak nevezik.

335 Az idevonatkozó példákkal szeretnénk az alábbi magyar adatokat értelmezni. Takáts Sándor Kecskemét XVII. századi pásztorkodásáról publikált tanulmányában írja: „Igen okos szokás volt Kecskeméten, hogy a pásztorokat vagy egészen, vagy részben marhával fizették, mert ily módon a pásztorokból idővel gazdák lettek. Azon nem kellett búsulniok, hogy földjük nincs, mert hisz a város minden lakójának ingyen adott földet. A kapott földet csak fel kellett fogni, megépíteni, törni, telekeríteni s bekompolni. Ha a kompolás (bekerítés) megvolt, az új gazda beülhetett a sajátjába, s ha megfizette a sarlópénzt és a farkaskévét (pennatikum), semmi baja nem volt; még csak a gazdája sem hamargatta, mint azelőtt".

336 Az idézetből részünkre a farkaskéve fogalom a figyelemre méltó. A szó értelmezése a szöveg szerint bizonyos írásdíj.

337 Nem kétséges azonban, hogy a farkaskéve itt már átvitt értelemben fordul elő. Ezzel az írásos emlékben előforduló, eredeti értelmét lényegében már elvesztett adattal nem bizonyíthatjuk, csupán feltételezzük, hogy a farkaskéve elnevezés mögött eredetileg a fentebb már példákkal illusztrált aratásvégi agrárhiedelem lappang. A farkaskéve a sarlópén^.e.1 együtt fordul elő, és így kétségtelen, hogy a mezőgazdasági életből vett szólással van dolgunk. A farkas agrár rítus okban való szerepét igazolja Mannhardt W. Erdélyből származó magyar adata. Udvarhelyen és Csíkszeredán aratás alkalmával az utolsó gabonaszálakból készült kévét tavasszal elássák a földbe. Az így behantolt kévét^r^jnak nevezik. A gyermekeket a farkassal ijesztgetik: ne menjenek a gabonaföldre, mert ott ül a farkas.

338 Gunda B. helyszíni kutatásaiból lényeges adatok állnak rendelkezésünkre a farkas és a medve aratási szokásokban való előfordulására. Domokoson (Lápos völgye) az utolsó kévébe sarlót vágtak vagy cöveket szúrtak. Ilyenkor mondták: „Öl/étek meg a farkast. " Magyarpalatkán (Mezőség) az utolsó, utoljára bekötött kévét medvének vagy farkasnak nevezték. A sarlót belevágták, megtiporták. A magját külön tették, és a vetőmag közé keverték. Az 333 Mannbardt W., 1904-1905. II. 318-323.; Frayer J. G., 1928. 652-655. 334 Drechsler P., 1906. 64. 335 Frayer]. G., 1928. 653-654. 336 Takáts S., 1938. 154. 337 Herman O., 1914. 153. 338 Mannhardt W. kérdőívére küldött válasz 18654JŐ1.