Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Játék és maszk. Dramatikus népszokások IV.
Európában. A téli ciklus „pogány" maszkos alakoskodói köréből maradt fenn, felruházva keresztényi vonásokkal. Az európai népek Luca-asszonyai között mind formában, mind funkcióban a nagyfokú hasonlóság a keresztény szenttel való összefüggés nyomán alakult ki. A magyar fehér jelmezes alakoskodóknak a kárpát-medencei népek Luca-asszonyával és más fehér leples nőalakokkal való összevetése nyomán azt a megállapítást vonhatjuk le, hogy a népszokásoknak ez a figurája nem az interetnikus kapcsolatok révén terjedt el, hanem egy „ősi" alapra applikálódott egy aedologikus történet, és így alakultak ki a párhuzamosságok. 8 (L. részletesebben a Fehérjeimébe* alakoskodók című fejezetet.) A genre-alakok közé sorolt orvos az európai népi színjátszásban mindenütt felbukkanó figurának tekinthető. Ez a szereplő kettős funkciót őriz. (L. Orvos-varázsló a dramatikus játékokban című fejezetet.) A kuldkus jegyeket is magában hordozó alak az ókori hagyományok varázslójáig vezethető vissza. Az ereded funkció elvesztése után az újkori szokásokban a tényleges orvos utánzása lépett előtérbe. Ez utóbbi alak jelenik meg a népi játékokban mind a magyaroknál, mind a többi kárpát-medencei népnél olyan klasszikus hagyományon alapulva, amelynek az elterjedésében nem az interetnikus kapcsolatoknak volt lényeges szerepe, hanem a kuldkus varázslattal összefüggő gyakorlatnak. Párhuzamról beszélhetünk az egyik legnépszerűbb genre-alakkal, a cigánnyal kapcsolatban is. A cigánymaszkos alakoskodó mind a magyar, mind a kárpát-medencei - és általában az európai — népek színjátékainak kedvelt figurája. (L. a Cigánymaszkos alakoskodók című fejezetet.) Az orális hagyomány népszerű hőse. A cigányok megjelenítése a nagy területen való elterjedésükkel magyarázható. Foglalkozásuk, életmódjuk és az európai embertől eltérő karakterük ugyanazon cigánytípus kialakulásához vezetett mindenütt, ahol a folklórban megjelentek. A cigány minden európai nép hagyományába bekerült anélkül, hogy a típus vándorlására, népek közötd cseréjére, átadásra vagy átvételre szükség lett volna. A nagyfokú egyezés nem az interetnikus kapcsolatnak tulajdonítható, hanem a cigányokról, erről a sajátos nép típusról az európai népek körében hasonló módon alakult egyező szemléletnek. A kárpát-medencei népek történed emlékeivel összefüggő maszkos alakoskodó játékok közös szereplője a török. A török világ, a magyar nép törökök elleni küzdelmének emléke a népköltészetben, a szóbeH hagyományban igen jelentős. A törökökre vonatkozóan gazdag folklór hagyomány maradt fenn a szomszédos népek körében is. Ausztriai területeken a Brecht-játékok, a Miklós-napi felvonulások alakjai közé tartozott a török. A barokk bedehemes játékok szereplői között is jelen volt a török. A törököt megjelenítő játék a burgenlandi osztrák hagyományban a csillagos szokáshoz kapcsolódott, mint világi jelenet, melyben egy huszár két törököt győz le. A törökhöz kapcsolódó folklór emlékek nagyszámú példájával találkozunk a szlovák, a morva és a cseh hagyományban is. A törökmaszkos alak különösen gyakori szereplője volt a cseh és a morva népi játékoknak, búcsúknak és különböző kalendáris szokásoknak. Hasonlóképpen gyakori szereplője volt a török a román népi színjátékoknak is. A példákat bőséggel sorolhatnánk, melyek jól mutatják, hogy a török ember, a török katona alakja bekerült a kárpát-medencei népek folklórjába. A példák összehasonlító vizsgálatából megállapítható, hogy a törökre vonatkozó hagyomány önállóan, egymástól függetlenül alakult ki a különböző népeknél. E tekintetben a közös történelmi múlt kapcsolja össze a Kárpát-medencei népeket egymással. A török a népi játékokban ennek a múltnak az emléke. (L. a Törökmaszkos alakoskodók című fejezetet.) A törökhöz hasonlóan szorosan a magyar történelem és társadalom sajátos szakaszához kapcsolódik a betyár alakja is. A magyar betyárjátékok úgyszintén belső fejlődés nyomán alakultak ki. Betyárok vagy ahhoz hasonló szerepkörű alakok előfordulnak ugyan a többi kárpát-medencei nép
