Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramatikus népszokások IV.

személyt. A medvét vezető legény többnyire rossz fazekat vert, amellyel mint dobszóval a medvét táncra serkentette. A medve esetlen mozdulatokkal szórakoztatta a nézőket. Gyakran sor került a medve elárverezésére. A jelenlevők alkudoztak rá, egymásra licitáltak, tréfálkoztak, miközben a medve ugrándozott, táncolt, ijesztgette a lányokat és gyerekeket. Olykor párosával jelentek meg a medvét alakítók; mint vőlegény és menyasszony tréfás szöveggel mutatkoztak be, így pl.: — Én, gróf Nagyságos János vőlegény itt vagyok, s meghívlak benneteket a lakodalmamba. Gyertek el mindnyájan, lesz mit enni és inni. Tudom, nem fogjátok megbánni. — Terka Julcsa, gróf Nagyságos János hites felesége áll előttetek. Meguntam az özvegyi életet, és most már férjhez megyek. A menyegzőre meghívom magukat, győjjenek el. A medvepár összeölelkőzött, csókolózott, majd táncolt. Gyakran a fő attrakció a medvetáncoltatás volt. Amikor a medvealakoskodó a gazdájával, a medvetáncoltatóval betért a házba, nagy riadalmat keltett a jelenlévők között. Ugrált, dörmögött, ijesztgette a nőket, a gazdája biztatására táncolt, forgolódott, fellebbentette a nők szoknyáját, ölelgette és maszatos kezével összekente őket. A medve esetlen ugrándozásán és táncolásán a nézők jól szórakoztak. A szobai jelenetekben gyakran előfordult párbeszéd a medve gazdája, a házigazda, illetőleg a nézők között. A medvetáncoltató az állatához is „beszélt". Medvetáncoltató: Jó estét kívánok! Megengedik-e, hogy bemutassam a medvémet? A jelenlévők félig haragosan, félig viccesen adják beleegyezésüket: — A fene vitt vóna el benneteket, ti is megkerültetek? No, ha már itt vagytok, lássuk, mit tudtok! Medvetáncoltató: Na, Jankó, most mutasd meg, hogy mit tudsz! Nézők (közbekiáltások): Na, lássuk, mit tud az a medve? — eltöröm a derekát, ha szemtelenkedik! Medvetáncoltató: Na, tánci Jancsi, na, tánci Jancsi! Mindenki nagyon kíváncsi! Nézők (közbekiáltanak): Kíváncsi a fene rátok! Medvetáncoltató: Na, Jancsi, ne hozzál szégyenbe! Mutass valamit! —Jaj, jaj, megvadult a medvém! Nőstényszagot érez! Jankó, Jankó, ne vadulj meg! Fogják meg! — Ne haragudjanak, hogy a szegény Jankó megvadult. Nem is csoda, hiszen annyi szép lányt látott itt. Szegénynek orvosságra való kell, meg ennivaló kell. Egy kis szalonnát, egy kis kolbászt adjanak! (Tyúkod.) A medvét alakító játékos és a medvetáncoltató gyakran megjelent a farsangi felvonulás maszkos alakjai között, a szüreti felvonulás menetében és a különböző munkaalkalmakhoz kapcsolódó szokásokban. A felvonulós játékokban a medvealakoskodó szerepe többnyire csak a táncolásra szorítkozott. Ahol a menet megállott, a medve „dobszóra" táncolva szórakoztatta a nézőket. Különös figyelmet érdemelnek azok a változatok, amelyekben a medve, azaz a játékos legény lába közé egy falloszimitációt tettek (Nádudvar). Funkcionális szempontból nem érdemtelen az aratási szokáskör medvealakoskodása. A Nagy Magyar Alföld falvaiból ismeretesek arra példák, hogy amikor a cséplés befejeződött, egy-egy legényt szalmakötéllel csavartak be, és mint medvét vezették át a szomszédos cséplőkhöz. A medvét kísérték a cséplésben részt vevő fiatalok, gyakran az idősebbek is. A cséplőhelynél a medvét eladásra kínálták. Az ifjak alkudoztak egymással, amíg végül bizonyos összegért eladták, illetőleg megvették a medvét. A pénzből mulatságot rendeztek.

78 A fentiekhez hasonló példák bőséggel említhetők a magyar néphagyományból. A játék nem mutat különösebb változatosságot. A szokás középpontjában többnyire a medvetáncoltatás, illetőleg a vásározási jelenet áll, és ami mindkettővel összefügg, a tréfálkozás, a komédiázás, azaz a nézők szórakoztatása a legfontosabb cél. Hasonló funkció figyelhető meg általában az európai néphagyományban.