Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Játék és maszk. Dramatikus népszokások IV.
jó alkalom volt. A játék egyszerűbb változatait a tréfás, komédiaszerű mozzanatok alkották, s az ijesztést, a rémületkeltést kiváltó jelenet szinte katarzist hozó nevetéssel ért véget. A kelet-magyarországi kecskealakoskodás közveden párhuzamait az erdélyi néphagyományban figyelhetjük meg. A Nagy Magyar Alföld irányába haladva a kecskemaszk egyre gyérebben fordul elő, a Felvidékkel kapcsolódó peremterületen azután ismét feltűnik a kecskemaszk. A közvetlen kapcsolatra irányítva a figyelmünket, a példákból kitűnik, hogy Erdély egész területén a magyar hagyományban, sőt, a moldvai csángók körében is ismeretes a kecskealakoskodás. Az adatok zömmel arra mutatnak, hogy a kecskemaszkot fából készítették. A fa-kecskefej két részből áll: a nyélre erősített felső fejrészből és az ehhez kapcsolódó mozgatható áll-, illetve szájrészből. Ez utóbbit a játékos zsinórral mozgatja, s utánozza az állat szájmozgását. Az alakoskodót lepedő, guba, bunda, ponyva vagy pokróc takarja. Erdélyben a kecskemaszkos játékost több helyen turkasnzk nevezik. Az erdélyi párhuzamokból kitűnik, hogy a kelet-magyarországi kecskealakoskodáshoz hasonló, illetve azzal megegyező állatmaszkos szokás erdélyi területeken úgyszintén ismeretes, s a közveden kapcsolatot ezek irányában kereshetjük. A kecskealakoskodás előfordulási ideje és alkalma azonos: elsősorban farsangkor, a fonóházban jelent meg a kecskét alakító játékos. Az említett példákban a kecskemaszkot fából készítették. Ez kétségkívül jelentős különbségnek látszik. A keletmagyarországi kecskemaszk sokkal egyszerűbb, primitívebb, s mélyen a hagyományba visszanyúló eredetet sejtet. A kutatás a magyar kecskealakoskodást a román turka-járással hozta kapcsolatba. Ha kecskemaszkos alakoskodók csak az erdélyi magyar hagyományban fordulnának elő, az átvétel iránya kétségkívül a román tradíció felé irányulna. A kelet-magyarországi kecskemaszkos farsangolás egyáltalában nem hozható összefüggésbe a román párhuzamokkal. A román turkajárás a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódik. Ezt az időpontot tekinthetjük általánosnak. Néhány helyen, mint pl. Magyardécsen és Szamosújváron húshagyókedden, Apahidán újévkor jártak a turkások. A húshagyókeddre való eltolódás bizonyíthatóan csak a protestáns vidékeken következett be. Az újévi turkajárás egyrészt még a karácsonyi ünnepkörhöz tartozik, másrészt a karácsony ünneplésének egyházi-naptári eltolódásából magyarázható. A román turka állatmaszkos szokásnak a karácsonyi időponthoz való kapcsolódását rendkívül fontos hangsúlyoznunk, mivel ebből - és természetesen számos formai, s funkcionális elemből - a magyar és általában az európai kapcsolatokat illetően fontos következtetést vonhatunk le. Hasonlóan fontos annak a hangsúlyozása, hogy a román néphagyományban a turka típusú állatmaszkoknak több variánsa ismeretes. Az elnevezésben is eltérések mutatkoznak. Különösen három hasonló állatmaszk vonható egy csoportba. A román néprajzi szakirodalomban funkcionális, formai stb. tekintetben különálló maszkokként szerepelnek. Az ide tartozó alakok az állatot utánzó maszk formájával kerülnek egy körbe. A maszk, miként a turkaálarc leírásánál láttuk, olyan faálarc, amelynek az álla mozgatható. Az állrész lehet hosszúkás, hegyesen előrenyúló, lehet rövid, tömpe alakú. A forma szerint: a megnevezett állatra aligha lehet következtetni. Önmagában ez is figyelmeztet arra, hogy ezeket az állatmaszkokat ne csupán az elnevezés alapján vizsgáljuk. Ugyanakkor azonban hangsúlyoznunk kell, hogy a terminológiai különbségek — mint majd látjuk — a terüled elterjedésre jól rámutatnak, és ennek nyomán a hagyománybeli különbségek az egyes elterjedési zónákban jól körülhatárolhatók. A turka típusú állatmaszkos alakoskodó jelölésére a román nyelvterületen a turca elnevezésen kívül elsősorban a capra és a bre^aia fordul elő. A funkcionális vizsgálatok során más állatmaszkot is, mint pl. a cerbul-t, többnyire szintén ebbe a körbe vonták a kutatók. 57 A különböző néven ismert azonos, illetve hasonló állatmaszkok közötti összefüggésre az egyes állatalakoskodók szerepének, a játékokban, jelenetekben és együttesen a kapcsolódó szokásokban való vizsgálata nyújt magyarázatot.