Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramatikus népszokások IV.

kultúra a természeti népek hagyományainak tanulsága alapján az „őstípus", az „ősfunkció" kikövetkeztethető, azonban ugyancsak az etnológiai példák alapján tudjuk, hogy a rítusoknak, szokáscselekvéseknek a mobilitása rendkívül erős, aminek a következtében a teoretikusan megállapított „eredeti forma és funkció" lényegében nem egyes szituációkra vonatkoztatva, hanem a szélesebb összefüggésekben és kapcsolatokban kapja meg érvényességét. A különböző funkcionális magyarázat ismeretében joggal felvetődhet a kérdés, hogy voltaképpen melyiket tekinthetjük elfogadhatónak? Úgy vélem, hogy mindegyik értelmezésben rejlik valamennyi valóságmag. Tényként fogadhatjuk el azt, hogy a halottas maszkos cselekvések az emberi kultúra kezdetéig nyúlnak vissza. Nyilvánvalóan ezek alakulása, fejlődése mind formai, mind funkcionális tekintetben a különböző népek hagyományában bizonyos eltérésekkel, módosulásokkal történt. A forma — ezt a szokáshagyomány más példái is mutatják — rögzültebb, a funkció azonban koronként, népenként, azokon belül kisebb-nagyobb közösségenként is változhat, amint kitűnik ez mind a magyar, mind az idegen párhuzamokból. Az elmondottak meggyőzhettek bennünket arról, hogy a halottas játékok, a prédikációs temetési paródiák a magyar népi színjátszás jelentős emlékei. A leghatásosabb, leggyakrabban bemutatott játékok közé tartoztak. A népi színjátszás legjellemzőbb jegyeit figyelhetjük meg bennük. A rítuselemektől a paródiáig a legkülönbözőbb motívumok kapcsolódtak egybe. A rendkívül gazdag repertoár kitűnően bizonyítja a magyar népi színjátékok belső fejlődésének lehetőségeit és az önmagát megújító, sajátos motívumokkal gazdagító hagyományteremtő erejét. (Erotikus ésfaídkus megnyilvánulásoké a dramatikus játékokban A dramatikus népszokások gazdag repertoárjában számos olyan jelenettel találkozunk, amelyben erotikus és fallikus megnyilvánulások fordulnak elő. A nemi aktusra a játék prózai vagy verses szövegei utalnak, a falloszt megjelenítik többnyire imitálva, olykor ténylegesen is. A fallosz ezekben a játékokban lényeges szerepet kap, sőt, gyakran teljes mértékben a falloszra irányul a figyelem. Az antik színjátékokban, bohózatokban megjelenített falloszt napjaink népi színjátékparódiáinak falloszáig roppant nagy idő választja el, mégis úgy tűnik, a fallosz lényegét tekintve a paraszti játékokban évezredeket átfogó rituális emlék. A magyar népszokásokban előforduló fallosz-mutatásra különösen a temetést parodizáló játékokban találunk bőséges példát. Ezeknek a játékoknak az általános etnológiai vizsgálatok szempontjából legfontosabb kérdésköre a fallosz megjelenítésével, a szexualitás mozzanataival, az obszcén szövegekkel és azok funkciójával áll összefüggésben. A temetési játékok nagyszámú variánsában a nemiségre utaló mozzanatokat, a fallosz imitálását és tényleges mutatását, koituszt emlegető beszédet és különböző obszcén kifejezést, fordulatot figyelhetünk meg. Mindezek a szokást először figyelő, a hagyományt nem ismerő emberben a trágárság, az obszcenitás jelzőjét válthatják ki. Mielőtt a problémakör funkcionális értelmezését, pszichológiai hátterét, etnológiai összefüggéseit érintenénk, szükséges, hogy a magyar néphagyományból a vonatkozó anyagot megismerjük. Fallosz-mutatásra a halottas játékokban, lakodalom, farsang és különböző társas összejövetelek alkalmával kerül sor. A temetést parodizáló játékoknak ebben a csoportjában a súlypont, a „mondanivaló" a falloszra, a szexuális megnyilvánulásokra helyeződik. Az imitált falloszra lényegesen