Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Játék és maszk. Dramatikus népszokások IV.
kultusszal teljesen kézenfekvő volt. Mivel azonban minden korszak rányomja a maga bélyegét a szokásokra, gazdagítja a szokás megjelenési formáját, azok a kísérletek, amelyek a történelmileg átszőtt, átalakított formákból az ősformát akarták megmutatni, gyakran történetieden absztrakciókhoz vezettek, ezért mindenképpen elsődleges helyen kell állni annak a kérdésnek, hogy mi volt a szokás korfunkciója, vagyis valójában, hogy mit akart kifejezni és elérni a szokás egy korban az életrend struktúrájában. 34 A halottas játéknak a halottkultuszból való magyarázása voltaképpen tehát csak egy lehetőség, mivel a történelmi korok folyamán számos más funkciót is hordozhatott. Erre mutatnak a farsangi hagyománykör halottas játékairól való különböző értelmezések. Ugyanazon játék funkciójának magyarázatában a kutatókat a szokás gyakorlásának, előfordulásának alkalma nagymértékben befolyásolta. A halottas jelenetek funkcióját a farsangból, mint időperiódusból következtették ki. Nem a szokás volt tehát a kiindulási alap, hanem a szokás gyakorlásának alkalma. A farsang a tél végének periódusára esik, s így kézenfekvő volt, hogy a halottas játékban a tél pusztulását, a farsang temetését látták. Végső elemzésben azonban, amint majd nyomban látjuk, minden magyarázat utat talált az előzőekben említett halottkultuszhoz, illetőleg az agrárkultuszhoz. A farsangi játékokkal kapcsolatban két alapvetően fontos mozzanatot kell kiemelnünk: a meghalás, az elmúlás és a feltámadás, újjászületés szimbolikus kifejezését. Az ide vonatkozó magyarázatok között legmeggyőzőbbnek látjuk Mannhardt, Wilhelm teóriáját a vegetáció szelleméről. Véleménye szerint a különböző farsangi játékokban — így a halottas játékokban is — annak a gabona-szellemnek a megtestesítését lehet felfedni, amelyet megölnek, eltemetnek, hogy helyet adjon a gyarapodás új lényének. Európai területen a vegetáció látszólagos elpusztulása téli időszakban mutatkozik meg leginkább, s így természetes, hogy átértelmezés következett be: a telet igyekeztek megsemmisíteni, elűzni azért, hogy a növényzet újra életre keljen. Nem könnyű annak a megállapítása, hogy ott, ahol a halottas játékok, temetési jelenetek értelmezésében konkrétan a tél temetésének, elűzésének gondolatával találkoztunk, mikor halványodott el a vegetáció szellemének képzete, ha egyáltalában a kérdéses halottas játékok korábban ilyen funkciót hordoztak. Azok a magyarázatok, amelyek szerint a halottas játékok, a halottkihordás, a halottat alakító szalmabábu megsemmisítése a farsang eltemetését, végét jelenti, kétségtelenül elfogadhatók a középkortól kezdődően. Nyilvánvalónak tűnik, hogy a farsangi temetési játékokban valójában a farsang temetéséről, a tél haláláról van szó. Ebben a periódusban további átértelmezés is történt. A farsang temetésével a böjt győzedelmeskedett. A farsang és a böjt ellentétének kifejezési formái a szokásokban a tél-tavasz szimbolikus küzdelmének analógiájára alakultak ki. Az ide tartozó szokások - a halottas játékok is — formájukban legtöbbször a régi, a korábbi hagyományt őrzik, funkciójukban azonban többszörösen átalakultak, újabb szükségleteknek és kívánalmaknak lettek a kifejezői. A halottas játékok funkciójának a hajdani kultuszokban való keresését mutatják azok a vélemények is, amelyek szerint a halottas játékok, a halottkihordás farsangkor, az embert helyettesítő bábu az egykori áldozat emlékei. Ez utóbbi, a farsangi halottas játékok szalmabábuja mintegy pótléka, utánzata az embernek, amelyben az emberáldozat emlékét kell látnunk. Valójában ezen értelmezés is a vegetáció kultuszába visz vissza, tekintve, hogy az áldozatok bemutatásának végső célja a természeti erők befolyásolásában rejlett, s így tehát ezeknek a szokásoknak a funkciója a nagy összefüggéseket tekintve minden bizonnyal kapcsolatban állott egymással. Természetesen, ez a magyarázat is csak a feltételezés talaján áll, s csupán egy a számos funkcionális értelmezés között. A vizsgálati szempontok nagymértékben meghatározták a játékról való felfogást, a funkció meghatározását. A legtöbb eredményt azok a vizsgálatok hozták, amelyek a játék ősalapjához, kialakulásának gyökeréhez igyekeztek visszakövetkeztetni, és az arche formából, funkcionális tartalomból kiindulva kísérelték meg a játék lényegét meghatározni. Az ilyen jellegű törekvéseknek is megvannak a nehézségei. Jóllehet bár, hogy a nagyszámú párhuzam, az antik
