Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramatikus népszokások III.

Összegzés A naptári év nyújtotta alkalmak és a lakodalom mellett - amint a gazdag hagyomány mutatja — a népi dramadkus játékok színhelyei közé tartoznak a munkaalkalmak is. A népi dramadkus játékok rendkívül figyelemre méltó repertoárja bontakozott ki előttünk a munkaalkalmak színjátszásában. A különböző társaságban végzett munkaalkalmakkor a maszkos alakoskodó játékoknak szinte valamennyi változatával találkozhatunk. A munkaalkalmak játékai szoros kapcsolatot mutatnak a kalendáris szokáskör és a lakodalom színjátékszerű szokásaival. Mindazok a játékok, jelenetek, maszkos alakok, amelyek a munkaalkalmakon ismeretesek, a magyar népi dramatikus szokáshagyomány repertoárjából eredtek. Ezek a játékok néhány tipikusan munkaalkalmi szokás — szüret, disznótor egyes játékai — kivételével más alkalmak színjátszó hagyományában is előfordultak. Jól mutatja ezt a fonó hagyományköre, amelyben a magyar népi színjátékok különböző változatai, maszkos alakok, teriomorf és antropomorf figurák egyaránt megjelentek. A fonóház mindenütt a magyar nyelvterületen jelentős munka- és szórakozási hely volt. A folklór különböző műfajainak élete jól mutatja, hogy szerepük a népi kultúra funkcionálásában a hagyomány megőrzésében és a hagyományozódásban rendkívül fontos volt. A munka és szórakozás kapcsolatára a fonó mutatja a legjobb példákat. A munka közbeni szünetek vagy a munka befejezése utáni közösségi együtdét a folklór műfajok éltetője volt. Ebben a miliőben a fonó a népi színjátszás legfontosabb és legalkalmasabb helyévé vált. A történeti adatok szerint a fonónak a színjátszásban betöltött szerepe minden más alkalomnál jelentősebb volt. A fonóház mint színhely, kiválóan megfelelt a játékok, a maszkos alakoskodások bemutatására, s nagymértékben hozzájárult a népi színjátszás fejlődéséhez, a játékrepertoár hagyományozódásához. A fonó olyan színhelynek tekinthető, ahol a játékosok és a közönség szoros kontaktusban álltak egymással, és ez a kapcsolat kedvezően hatott a népi színjátszás fejlődésére és a játékvariánsok kialakulására. A fonóbeli színjátékok, maszkos alakoskodások fontos előfeltétele az előadók befogadása, a játszás lehetőségének megteremtése volt. Éppen ezért nagy szerepet kapott a közönség reagálása, a játékok és a maszkos alakok megítélése, az ezekkel támasztott igény. A fonóházakban színjátékok, maszkos jelenetek bemutatására a fonás egész időtartama alatt gyakorlatilag állandóan sor került. A közbeeső kalendáris alkalmak maszkos alakoskodói pl. a fehér leples Luca-asszony, a Mikulás is megjelentek a fonóban és a játékok repertoárját bővítették. A fonóházi színjátszás gazdag repertoárjában a legegyszerűbb egyszemélyes néma jelenettől az összetettebb többszereplős színjátékig a legkülönbözőbb változatokat figyelhettük meg. Sokszor csak a maszkos alakok puszta megjelenése, a maszk groteszksége és az eseményt lezáró maskara-tánc jelentette a játékot. Az ilyen megjelenésekben rendkívül fontos volt a pantomim, az improvizáció, az ödetszerűség. Felöltöztek vénlánynak, vénembemek, állapotos asszonynak, koldusnak, cigánynak, vándor embernek, különböző genre-alako knak stb. Ezek az alakok a többszereplős, csoportos játékok szereplőiként is megjelentek. A teriomorf maszkos jelenetek közül a fonóban a leggyakoribb a ló-, a kecske- és a gólyaalakoskodás. Különösen az első kettő volt gyakori. A lóalakoskodást néhol szám árazásnak nevezték. A szamaras és a lovas formailag megegyezik, az elnevezés azonban néhol nemzetiségi eltérésre utal. A kecskemaszkos játékok közül azok, amelyek a farsanghoz kapcsolódnak, egyúttal a fonónak a farsang időszakában való hagyománykörébe is tartoznak. A különböző változatok jól mutatják a közösséghez és a miliőhöz való alkalmazkodást, valamint az európai népek hasonló kecskemaszkos játékaival való párhuzamokat. A medvealakoskodás a fonóban az előzőeknél ritkábban fordult elő.