Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Játék és maszk. Dramatikus népszokások III.
Maszkos aía^p^a disznótorban A maszkos alakoskodásnak az egész magyar nyelvterületre kiterjedő alkalma a disznótor. A disznótori alakoskodás révén a dramatikus játékok egyszerűbb formáinak gyakorlatilag az egész magyar paraszti társadalom — aktív vagy passzív cselekvőként — résztvevője volt. A népi színjátékok, maszkos alakoskodások egyéb alkalmaiban és résztvevőiben lokális eltérések vannak. Némely területen a farsangvégi alakoskodásnak vagy a fonóbeli játékoknak volt jelentős hagyománya, néhol, például alföldi területeken, ennek alig vagy egyáltalában nem volt szerepe, ugyanakkor az előzőekkel szemben a színjátszás fő alkalma a lakodalom. Ezeknek a résztvevői kor és nem, valamint alkalmi jelleg szerint bizonyos csoportra korlátozódtak (a fonóban legények, leányok korosztálya, lakodalomban a vendégek), s így ha ezekben a csoportokban valamilyen ok miatt a korábbi résztvevők nincsenek jelen (pl. házasság után az ifjúság fonójában, rokoni kapcsolatok híján vagy egyéb okok miatt a lakodalomban stb.), akkor lehetséges, hogy bizonyos egyedek, kisebb-nagyobb csoportok tagjai további életük folyamán csak esedegesen vagy egyáltalában nem kapcsolódnak be sem aktívan, sem passzívan a korábban valamilyen formában gyakorolt vagy megfigyelt dramatikus színjátékokba. Ezzel szemben a disznótori maskarás szokásoknak — tekintve, hogy gyakorlatilag minden családban volt disznóvágás — az alakoskodás jeleneteinek évről évre ismédődően a közösség minden tagja részese volt. így válik jelentőssé a disznótor alkalma a maszkos dramatikus játékok egész hagyománykörének összefüggésében. A disznótori alakoskodók megnevezésére több terminológia ismeretes: pacurka, pócurka, murmióy mórió, bobák, bubu, cserbulya, maszka, maskara. Az alakoskodók egyik megnevezése — pacurka — kapcsán a szokásról tömör, címszó szerinti leírást kapunk. A pacurkák stb. rongyos ruhába öltözve, ijesztő külsővel, arcukon álarccal keresték fel a disznótoros házakat, ahol mókásan ugrándozva táncoltak. 148 Az Észak-, Északkelet-Magyarország területén ismeretes pacurka vagy pócurka elnevezésű disznótori alakoskodást a Bódva völgyéből az előzőt részletesebben kiegészítő leírás mutatja be. A pacurkák megjelentek a fonóban is (néhol a fonóból indultak), és így voltaképpen a játékok mindkét alkalomhoz kapcsolódtak. A disznótoros házba a kísérő köszöntött be, jelentette, hogy vándorok érkeztek és engedélyt kért a bemenetelre. Az engedély megkapása után nagy zajjal - fésűt fújva, brugolva, fedőt verve - mentek be. Népszerű jelmez volt a kisasszony, az úrifiú, a magyar menyecske, a magyar legény. Rongyból álarcot készítettek: a szemnek nyílást vágtak, s orrot varrtak rá. A pacurkák táncra perdültek. A táncukat a jelenlevők külön ehhez az alkalomhoz variált nótával kísérték: A pincébe ég a gyertya, A maskara gyújtogassa, Hej, tedd rá, most tedd rá... 149 A disznótori maskarás jelenetekre gyakran előre felkészültek, többnyire azonban a játék rögtönzésen alapult. Sok tekintetben hasonlóság figyelhető meg a lakodalom hívatlan résztvevőinek játékával. Tréfás bekérető formulára is van példa. Apátfalván (Csongrád m.) a maskarába öltözött személyektől a disznótor vendégei írást kértek. Az átnyújtott papírról a vendégek tréfás rigmust olvashattak: 148 Gulyás József. A pacurkák. Ethn, LI. 1940. 94.; Dudás István: Disznótor Mezőnagymihályon. In: Borsod megye népi hagyományai (szerk.: BodgálFerenc). Miskolc, 1966. 267.; Bánlaki Szidónia: Disznóölés Sajóbábonyban. In: Borsod megye népi hagyományai (szerk.: Bodgál Ferenc). Miskolc, 1966. 270.; Kis Mária Hortenzia: Kiszombor története. Makó, 1943. 138. Lásd még a következő jegyzetekben jelölt irodalmat. A pacurka, murmió elnevezés általában a palóc területekre jellemző. 149 Ruit^abella: A parasztifjúság társasélete a Bódva vidékén (1880-1950). Ethn , LXXVII. 1966. 98 99.
