Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramatikus népszokások III.

Az abroncstánc szélesebb körű összefüggéseit illetően a kardtáncok európai tradíciókörébe kap­csolódik. 145 A tokaj-hegyaljai bodnár tánc idegen kapcsolatát a német párhuzamok meggyőzően bizonyít­ják. A táncmotívumok megegyezése, a forma azonossága nem hagy kétséget az egykori közös eredetet illetően. Az egyik említett német példában az abroncsra három pohár bort helyeznek, az erdőbényei és a mádi táncban csak egyet, továbbá az öltözetben, a felvonulás szereplőinek funk­cióiban is megfigyelhetünk eltérést, azonban mindezek csak helyi változást jelentenek, s a lényeget egyáltalában nem érindk. Annál is inkább nem, mivel a „magyar" tánc párhuzamba állítását csak akkor végezhetnénk el pontosan, ha tudnánk, hogy melyik német területre lokalizálhatjuk az „ősi" formát. Mindez azonban, mint említettük, az eredet kérdését nem érind, s a tokaj-hegyaljai szőlő­művelés hagyománykörében a bodnártánc idegen - német - kapcsolatát megállapíthatjuk. Erdőbényei helyszíni kutatásaim során a megkérdezett táncosoktól azt tudtam meg, hogy ők az egykori — ma már nem élő — bodnároktól hallották, hogy egy Neuberger nevű sváb mester ta­nította meg Erdőbényén a bodnártáncot. Ez a bodnár tudomásunk szerint Dunántúlról költözött Erdőbényére. így tehát ez a helyi hagyomány is az idegen eredetet igazolja. Szeretnék még visszautalni arra az úgyszintén helyi adatra, amely szerint Igló vidékéről került a tánc Erdőbényére. Ez az adat is az idegen kapcsolatot mutatja. A felső-magyarországi, szepességi német mesterek tokaj-hegyaljai kapcsolatai, levándorlásai természetszerűek lehettek. Az abroncs­tánc a szepességi bodnárok körében is ismeretes volt és nagy pompával mutatták be a farsan­gi időszakban. Idézzük Csaplovics János múlt század elejéről való sorait a késmárki bodnártáncról: „Die Binder pflegen ihren Fasching gleichfalls mit Pomp zu feiern. Ganz weiss angezogen, mit Bändern geschmückt, begleiteten den Zug geschickte Gesellen mit Reifen in der Hand, worauf volle Weigläser standen. Diese schwenkten sie äquilibristisch zum Verwundern der Zuseher um die Köpfe vielfältig und mit grosser Behendigkeit herum und tranken sie sodann bei Musischall aus." 146 A tokaj-hegyaljai bodnártánc eredetét illetően tehát a kör bezárult: bármely irányból is közelítjük meg, az idegen, a német eredet igazolódik. Mindezek nyomán lényegében már feleletet kaptunk a bevezetőben feltett kérdésekre is. Bacchus tokaj-hegyaljai megjelenésével kapcsolatban vetettük fel, hogy vajon a szőlőművelés hagyománykörének „ősi" rétegébe tartozik-e, illetőleg honnan és hogyan kerülhetett Bacchus Tokaj-Hegyaljára. A problémát a szokáskör egészére kivetítve vizsgáltuk. Az ilyen jellegű vizsgálat lehetőséget nyújt a szélesebb körű kitekintésre, s a különböző szokásmotívumoknak, a szokáskör önálló egységeinek az elemzése, elterjedési területének a megállapítása stb. a fő kérdés helyes meg­válaszolásához fontos bizonyítékul szolgál. 147 Megállapíthatjuk azt, hogy a tokaj-hegyaljai szőlőmű­velés szokáskörében a bodnártánc föltédenül német kapcsolatot mutat, a táncos-kerék úgyszintén, és mindezek összefüggésében a tokaj-hegyaljai boroshordóra idegenből érkezve ült fel Bacchus, a bor antik istene, hogy azután néhány emberöltő alatt magyar baksussá, a tokaj-hegyaljai szőlőmű­velés hagyománykörének kedvelt alakjává váljék. 145 Mescbke Kurt. Schwerttanz und Schwerttanzspiel im germanischen Kulturkreis. Leipzig-Berlin, 1931. További iro­dalommal: G. Schindler Ottó: Über Schwert- und Reiftänze in Wiener Neustadt. Jahrbuch des österreichischen Volksliedwerkes. XXII. 1973. 36 kk. 146 Csaplovics ].: i. m. 270. 147 E kérdéskörhöz 1. Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban c. könyvemben Az agrárkultusz, a népszokások idegen elemei és a települési kérdések c. fejezetet. Debrecen, 1969. 193-199. — A Kárpát-medence népeinek sok évszázados kapcsolatát népszokásaink kitűnően tanúsítják. Kétségtelenül, az összefüggés, az eredet­megállapítás nem tartozik a legkönnyebb feladatok közé. Különösen akkor nem, ha visszafelé haladunk történel­münk országútjain, s a honfoglalás periódusának szokásvilágát vizsgáljuk. A számos problémára az agrárkultusz összefüggésében az említett könyvemben rámutattam.

Next

/
Oldalképek
Tartalom