Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Játék és maszk. Dramatikus népszokások I.
A kelet-magyarországi és az erdélyi párhuzamokkal kapcsolatban rá kell mutatnunk arra, hogy a jellemzőnek ítélt B. típusú állatalakoskodás mellett az A. típus h előfordul. A beregi Tarpán - mint ismertettük - a lovat két legény olyanképpen formálta, hogy az egyik legény mélyen meghajolt, a másik legény felsőtestével ráborult és karjával átfogta az elülső legény derekát. Pokróccal vagy lepedővel takarták le őket. Az elülső játékos fejére szakajtót vagy cserépfalukat nyomtak. Ez alkotta a ló fejét. Nyakába csengőt akasztottak. A kantárszárat a kosárra erősítették. A fonóba a lovat a kantárszárat fogva egy legény vezette be. Belépéskor a gazda a lovon ült. A legény és a gazda alkudozott a lóra. Mivel a legény keveset ígért, a gazda főbe ütötte az állatot. Egy bottal a ló fejét alkotó szakajtóra vagy cserépfazékra ütött. A ló összeesett, majd rövid idő múlva felugrott és kiszaladt a házból. A Szolnok-Doboka megyei Bálványos váralján úgyszintén a fonóbeli játékok közé tartozott a lovas jelenet. Az A. típusnak megfelelő formában alakították. A huszára, ló hátán ment be a fonóba, s eladásra kínálta a lovát. A vásárlókkal nem tudott megegyezni, ezért a lovát megölte, azaz a cserép fazekat szétütötte. A megdöglött lovat a huszár siratta, jajgatott fölötte. 319 Egy kontaminációs variánst is megfigyelhettünk a szatmári Tyúkodon. A B. típusú játékban a ló gazdája, a buszára jelenet végén a tarisznyájából egy cserépfazekat vett elő és a fából faragott lófejhez ütötte, s amint a cserépfazék eltört, a huszár a földre esett, jelezve, hogy a lova megdöglött. Rövid ideig a földön maradt. A jelenlevők sajnálkoztak az eseményen. Próbálták életre kelteni a lovat, de mindhiába. Egyszer csak a ló hirtelen felugrott és víg nyerítéssel kiszaladt a szobából. A játékban a cserépfazék összetörése az A. típusú állatalakoskodásnak a hagyományban való egykori ismeretére mutat. A lóalakoskodással kapcsolatban az északi magyar nyelvterületet is meg kell említenünk. A párhuzamok elsősorban Tiszacsege vonalában a Tiszántúlról, lényegében az Alföld peremterületéről, a Bükkaljáról valók. A lóalakoskodás formáját ezen a területen az A. típus uralja. A földrajzi elterjedés tekintetében ez nem lehet véleden. Abból a kapcsolatból eredhet, amely természetszerűleg fennállott a Nagy Magyar Alföldet övező területekkel. A lómaszkos játékok felvetik az interetnikus kapcsolatok és az átvétel kérdéseit. Ezekkel a lómaszkos játékokról készülő nagyobb munkámban részletesen foglalkozom. Azonban már most hangsúlyozom, hogy a lómaszk a magyar néphagyományban nem lehet egyszerű átvétel a szomszédos népektől (pl. a románoktól) még akkor sem, ha azoknál a lóval kapcsolatos dramatikus szokások látványosabb formái ismeretesek. A látványosság, a tömegszerűség - pl. nem egy, hanem tíz lómaszk van egy jelenetben -, a nagy múltra, az ősiségre, a hajdani kultuszra nem kizárólagos bizonyíték. A tömegszerűség, a jelenetek részletező dramatizálása többnyire újabb alakulás. A kultusz valódi elemeit sokkal inkább megtaláljuk a gyakran egyszemélyes mimikus ábrázolásban. Az átvétel kérdéseit azonban természetesen szem előtt kell tartanunk. Lehetséges, hogy több helyen az idegen eredetű lakosság hagyományába tartozott a lóalakoskodás és bekerült a magyar dramatikus népszokásokba. Nincs jogunk azonban abban sem kételkedni, hogy a kettő egymás mellett élt és hatott egymásra. Pl. a s^amara^amak nevezett játék, amely az állatalakoskodás A. típusába tartozik, a magyarországi németek körében igen népszerű volt. Az Arad megyei németek farsangi mulatságán mutatták be a szamár halálát. Egy legényt lepedővel letakartak, azon egy botot du gott ki. A botra egy köcsögöt tettek. A hátára egy legény ült, aki az állatot áruba bocsátotta. A jelenlevők alkudoztak rá. Mivel keveset ígértek érte, a gazda megharagudott és botjával agyonütötte a szamarat, azaz szétütötte a cserép fazekat. Az állat összerogyott, majd kiszaladt a teremből. A gazda pedig siratta az elvesztett állatát. 320 319 Vincke Lajos: A kender termelése és feldolgozása Bálványosváralján. Kolozsvár, 1945. 12-13. 320 Somogyi Gyula: Arad megye német népe. In: Arad vármegye és Arad szab. kir. város néprajzi leírása (Szerk.: Somogyi Gyula). Arad, 1912. 402.; Temes megyei német variáns: Kocsis István—Ernyei Jo\sef. Varjasi ökör- és szamárjáték. Népr. Ért., VIII. 1907. 130 kk.
