Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Játék és maszk. Dramatikus népszokások I.
maszkokról - egy-egy népre vonatkozóan az illető ország szakirodalmából áttekintést nyerünk, az összefüggések, a kapcsolatok feltárása, az elterjedési térképek elkészítése még várat magára. A maszkokkal foglalkozó kutatók különböző irányból közelítettek az állatjelmezekhez, s a nagyszámú vizsgálati szempont következtében a szaktudományban a legkülönbözőbb értelmezések és maszkteóriák ismeretesek. Ehhez hozzájárulnak még az egyéni, gyakran „nemzeti" szempontú értelmezések, amelyek sokszor naiv szemléletből fakadnak. Az emberi kultúra kezdetéig hatoló kutatók a teriomorf maszkok kialakulását — barlangi falfestmények alapján — a paleolitikumig vezetik vissza. A zsákmányt vadállat bőrében megközelítő vadász - nyilvánvalóan racionális okból állatnak maszkírozott ember — alakjától hosszú az út napjaink állatalakoskodójáig. A vadászott állat - a maszk kialakulásának kezdetén — fontos szerepet töltött be, s ez indítékul szolgált a megörökítésre, majd az állattal való azonosításra, ádényegülésre. Feltételezhető - a természeti népektől való analógiák igazolásul szolgálnak —, hogy a vadállat elejtésére törekvő ember az állatmaszkkal nemcsak egyszerűen az utánzás elvét érvényesítette, hanem bizonyos mágikus tevékenységet is végzett. S mivel az ember és az állat közötti kapcsolat a totemisztikus elképzelések következtében szoros volt, a teriomorf maszk az ember számára az átlényegülés eszköze lett. Erre mutat az is, hogy állatmaszkban jelentek meg olyan személyek is, akik nem vadásztak. 208 Az ősök kultusza került fokozatosan előtérbe, amikor már az egyén a maszkkal magasabb erők birtokába igyekezett jutni. Ez a törekvés az állattá való maszkírozás révén megtalálható mindenütt a totemisztikus népeknél. 209 A kutatók az állatmaszkok magyarázatánál igen gyakran a kérdéses állatnak az illető népnél való megjelenését tekintették elsődleges szempontnak. Ez kiinduló álláspontként kétségkívül helyesnek tűnhet, azonban nem szabad elfelejtkeznünk arról, hogy az állatmaszkok évszázadok, illetőleg évezredek folyamán lényegesen módosultak, variálódtak arra az időpontra, amikor a velük kapcsolatos tudományos vizsgálat megindult. Egyes állatfajták eltűntek földrésznyi területről, vagy legalábbis a jelentőségük a minimálisra csökkent egy-egy nép életében. így pl. a bölénynek néhol semmi, máshol alig volt valami jelentősége már az előző évszázadokban is. A maszkja sok helyen kecskemaszkként maradt fenn. De azonosítható az ökör- és a kosmaszkkal is. Hasonló kérdések vetődnek fel a vadállatok — így pl. a medve és a szarvas — maszkjával kapcsolatban is. A szarvasmaszk felvételét az egyház igen erélyesen tiltotta, a medve maszk pedig az állatidomárok medvéjével került egy sorba. Ugyanakkor például az ornitomorf maszkok vizsgálatánál a földrajzi, éghajlati tényezőkből indultak ki, s nem vették tekintetbe, hogy pl. a gólya és a daru ekvivalens. A földrajzi miliővel való összefüggésre más maszkkal kapcsolatban is találunk magyarázatot, így pl. a Kárpátok maszkjairól olvashatjuk, hogy a gazdasági feltételek és bizonyos népi kultúrhatások következtében a hegyekben az emberek szarvas- és turkamaszkot, a dombvidéken kecskeés lómaszkot, az alföldi területeken pedig farkas- és rókamaszkot használtak. 210 Ezek a magyarázatok a rendkívül bonyolult kérdéskört túlzottan leegyszerűsítik egy „okozati" jelenség kiemelésével. A hasonló és további magyarázatokra később még visszatérünk. Az alábbiakban három állatmaszkkal — kecske, ló, medve - foglalkozunk behatóbban, s a fenti kérdéseket egy-egy állatmaszk kapcsán igyekszünk részletesebben kibontani. Mindenekelőtt azonban hivatkozunk Dömötör Teklának a magyar állatalakoskodásokkal foglalkozó tanulmányára. E munka hangsúlyozza, hogy bár a magyar állatmaszkok a kereszténység előtti kultúra rétegeihez 208 Kuret Niko: K fenomenologiji maske. Tradiüones, II. Ljubljana, 1973. 99. kk.; Az állatmaszkokhoz általában: Karpf Fritz;. Über Tiermasken. Wörter und Sachen, V. 1913. 91-124. 209 Nilsson M. P.: Geschichte der griechischen Religion, I. München, 1941. 44. 210 Vrabie George: Teatrul popular romînesc. Studii si cercetäri de istorie literarä si folklór, 1957.
