Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban

vándorolni és a föld művelését is elvégezhették. Ezt a munkát nemcsak másokkal, idegenekkel, rabszolgákkal, hanem maguk is végezték. így valójában a ligetes steppén a nomadizálás kis köre lehetővé tette, hogy a pásztorok nagyobb nehézség nélkül foglalkozhattak a földműveléssel. A szántó-vető életmód tehát számukra nem volt idegen, azt nemhogy lenézték, hanem rajtuk keresztül a társadalom széles rétege érdekelve volt a földművelésben.

517 Bartha A. a VIII-X. századi magyarság életének vizsgálatában feltédenül indokoltnak tartja a magyarság tisztán nomád életformáját alapos kritikai átértékelésnek alávetni. A VIII-X. században Kelet-Európában két gazdasági tevékenységi forma állott szemben egymással: a nomád állattenyésztés és az ekés földművelés. Ez a két hagyományos gazdasági tevékenység Kelet-Európában a feudális viszonyok kialakulásában genetikailag összefüggött és kölcsönösen hatott egymásra. A keleti szláv törzsekre a földművelés volt a jellemző, a velük határos etnikai csoportokat pedig elsősorban a nomád vagy félnomád gazdálkodás jellemezte. Az említett periódusban a különböző gazdálkodási formák nemcsak elkülönültek, hanem egymásba is ékelődtek. A magyarság tisztán nomád életformájának ellentmond az olyan nomád életformát nem kedvelő állatok tenyésztése, mint a sertés vagy mint a tyúk. Emellett sokkal lényegesebb a földművelés olyan fontos kellékeinek az ismerete, mint az eke, a sarló, a földművelő tevékenység olyan kifejezései, mint a búza, árpa, tarló, boglya, szérű stb.

518 Bartha A. arra a végső konklúzióra jut, hogy a honfoglalás előtti magyarok szántóföldi termelése a téli szállások területén folyt és a VIII-IX. század folyamán a dél-orosz folyók mentén, a ügetés steppétől délre fekvő területeken ismerték meg a földművelést.

319 Az újabb kutatás fényében tehát bizonyíthatóan megáüapítható, hogy a magyarok a honfoglalás előtt már folytattak földművelést. Cáfolatot kapott az az állítás, amely szerint a magyarok nem művelték földjeiket, hanem azokat csak idegen szolgáikkal műveltették. Eszerint elsősorban bolgártörök szolgákat, majd szlávokat alkalmaztak a földművelésre, akik a maguk nyelvén nevezték el a használt eszközöket, a velük végzett műveleteket és a terményeket. A feltételezés szerint ezekből a rabszolgákból és a honfoglaláskor meghódított idegen népelemekből, valamint az elszegényedett magyarokból alakult ki a középkor jobbágysága, a magyar parasztság.

520 A csak idegen szolgák alkalmazásának ellentmond az, hogy az Árpád-korból ismert szolgarendű emberek nevei szinte kivétel nélkül magyarok.

521 Ezt még egyéb tényezők is bizonyítják. Miután tényként fogadhatjuk el a magyarság honfoglalás előtti földművelő tevékenységét, az idegen hatásokra, kapcsolatokra kell rámutatnunk. Az agrárkultusz összefüggéseit illetően tanulságul szolgálhatnak a földművelésre való áttérés folyamatainak külső tényezői. Az agrárhagyományok szempontjából két nagy hatásról kell szólnunk, amely a szókincsben igen erőteljesen tükröződik: ez a török és a szláv. A honfoglalást megelőző évszázadokban a magyarság különböző török népekkel került kapcsolatba. Ez a kapcsolat igen mély lehetett. A honfoglalás előtti török jövevényszavaink a földművelésnek szinte az egész menetét felöleük.

522 A jövevényszavakkal rávilágíthatunk arra, hogy a magyarság az egyes népektől milyen új fogalmakat vett át s ennek nyomán arra, hogy milyen viszony lehetett közöttük.

523 A magyar nyelvben meglepően sok a földművelésre vonatkozó török jövevényszó. Az érintkezés, a kapcsolat emlékét jelentékeny számú, a földművelés és az állattenyésztés körébe tartozó szó őrzi.

524 A vándorlások korának a 517 Viag P., 1958. 395. 518 Bartha A., 1963. 261-262., 508. 519 Bartha A., 1968. 88-89. 520 Cs. Sebestyén K., 1939. 69-70. 521 László Gy., 1944. 326-327. 522 Vác^y P, 1958. 306. 523 KmeyaL, 1943. 183. 524 Ügeti l., 1943. 58.; Barcsi G., 1963. 44 kk.