Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban

különösen abban az esetben, ha a szokáshordozók között kiemelkedő egyéniségek vannak.

486 A népi kultúra bizonyos elemei különösen hosszú időn át megmaradnak a feleségül vitt nők hagyományában. Elsősorban a hiedelmekre, mágikus tevékenységekre kell gondolnunk. Ez nyilvánvalóan jelentkezik a mezőgazdasági rítusokban is. Ha az agrárkultusz egészében ez utóbbiak nem is jelentősek, de figyelmünket nem kerülhetik el akkor, amikor a jelenségek összefüggéseit, kapcsolatait keressük. A migrációval, belső vándorlással kapcsolatban az idetartozó kérdéseket részben már érintettem. A második világháborút követő migráció, nagyobb népcsoportok együttes új helyre való települése nyomán megfigyelhető volt, hogy az átköltözők új lakóhelyükre kultúrájuk sajátos elemeit magukkal vitték.

487 Azokban az esetekben, amikor a település újkeletű és az etnikai hovatartozás sem kétséges, a település nyomán előálló kultúrabeli különbségek, a feltűnőbb, a környező területtől elütő jelenségek jól megvilágíthatok, magyarázhatók. Sokkal bonyolultabb, összetettebb problémát jelent az évszázadokkal korábbi magyar települések s még inkább az idegen etnikumból eredő teljesen magyarrá vált települések népi kultúrájának a vizsgálata. Egy nép kultúrájának jellemző vonásait, az átadás, átvétel kérdéseit elemezve kitűnik, hogy a magyarrá lett idegen kultúra milyen erősen motiválja etnológiai tekintetben a néphagyományt. Térjünk tehát most vissza ezekre a kérdésekre. Idegeneknek a magyar területre való telepedésére már a XIII. századtól vannak adatok. Nagyobb méretűvé azonban a XVII-XVIII. században vált. A török hódoltság megszűnésével különösen erőteljes volt a magyarokat körülvevő idegen népek köréből a magyar területre való költözés. Tömegesen mozdultak meg a szlovákok, rutének, rácok és románok. Részben a nyelvhatár mentén nyomultak beljebb az ország belseje felé, részben pedig a kisebb-nagyobb szórványokban telepedtek meg az alföldi területeken. A települők egy része nem szervezett település keretében érkezett. A szervezett, irányított telepítések igen jelentősnek mondhatók. Ennek keretében németeket is telepítettek, elsősorban az alföldi és dunántúli területekre.

488 Amint látjuk, különösen a szlovákok és a rutének, de a szerbek is jelentős tért nyertek. A szláv réteg tehát igen fontos tényezővé vált. A románság térhódítása is igen figyelemreméltó.

489 A német és más telepesek új színt jelentettek. Német telepítések elsősorban Erdélyben és Szatmárban már II. Géza (1141-1161) uralkodása alatt történtek.

490 A néphagyomány vizsgálata, elemzése során a problémák elsősorban akkor merülnek fel, amikor a kutató olyan idegen eredetű településen gyűjt, amely már teljesen magyarrá vált, a lakosság már csak a magyar nyelvet beszéli, és sok esetben már az ősök eredetének emlékezete sem él bennük. A népélet számos megfigyelője publikált olyan településről folklór anyagot, amelynek lakossága részben vagy egészben idegen eredetű volt, de ezt a körülményt nem jelölte meg. Ennek oka egyrészről nyilvánvalóan az volt, hogy különösebb jelentőséget nem tulajdonítottak ennek, másrészt pedig egyszerűen azért nem jelezték az idegen eredetet, mert ténylegesen nem tudtak róla. A probléma akkor jelentkezik, amikor valamely jelenség térképre vetítésekor, vagy a helyszíni kutatás során azt látjuk, hogy az elszigetelten áll a magyar nyelvterületen, ill. egymástól a jelenséget nagyobb távolságok választják el. Mielőtt idevonatkozóan példákat említenénk, utaljunk a települések átalakulásának kérdéseire. Az idegen telepesek elmagyarosodása természetszerűnek tűnik azokon a területeken, ahol a környező falvak lakossága teljesen magyar. A magyarosodás azonban a nyelvhatárok mentén is bekövetkezik. De nemcsak az elmagyarosodás, hanem a magyaroknak az idegen, környező népekbe való beolvadása is. Körösi J. az elmagyarosodás és az elszlovákosodás kérdéseit vizsgálja a múlt század végén több megyében. így pl. számos Hont és Nyitra megyei községről megállapítja, hogy 486 Vö. Ujváry Z., 1965a. 501-517. 487 Barabás]., 1963. 51, 102.; Ortutay Gy., 1947.; Belényesy M., 1958.; Földes U, 1958. 209-257. 488 S^abö I., 1940. 48.; Fejezetünkhöz jó példákkal szolgál: Acsády L, 1950. 489 Szabói., 1941. 135 kk. 490 SzirmayA., 1809-1810. I. 215.