Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban

csak felszínes volt, azonban még ilyen esetekben is feltételezhetjük a látványosabb szokások átvételi lehetőségét és így azok terjedését. Az átadásra, átvételre a példákat tovább említhetnénk az aratási hagyománykörből. Ezek a példák azonban részletes vizsgálatot kívánnak, csak így fedhetjük fel az egyes szokások kapcsolatait, párhuzamait és terjedési irányait. Az eddigiek nyomán a tanulságot már levonhatjuk. A vándormunkások szerepe a mezőgazdasági hagyománykör vizsgálatában fontos szempont, amelynek a jelentősége különösen kiemelkedik a szokások, rítusok nagy területen való elterjedésének kérdésében. y\zagrár^uítusz, a népszó

kàsof{idegen eteméi és a tetepüíési kérdések^ Róheim G. a magyar néphitről és népszokásokról megjelent tanulmánykötetének összefoglalásában a következőket írja: „Ha figyelembe vesszük, hogy a magyar néphit szempontjából a közveden átadó a döntő, és hogy a magyarság ezeket az európai elemeket csak szláv forrásból vehette, továbbá az egyes szláv nyelvű szomszédnépek külön kimutatható hatását, az adatoknak oly túlnyomó tömegét kapjuk, hogy egyáltalában nem túlzás, ha röviden azt mondjuk: a magyar néphit szláv néphit."

471 Ezzel a megállapítással Róheim G. lényegében azt akarta kifejezni, hogy a magyarság hiedelmeit, szokásait, ill. annak jelentékeny részét a környező szláv népektől vette át, sajátította el. A magyar hagyomány kutatói hosszú időn át megelégedtek a kapcsolatoknak a kimutatásával. Az utóbbi időben azonban egyre inkább felmerül az a gondolat, hogy az idegen kapcsolatok vizsgálatakor a települési kérdéseket előtérbe kell helyezni. Róheim G. megállapításának korrekciójára néprajzkutatók már felhívták a figyelmet.

472 Saját kutatásaim, megfigyeléseim nyomán úgy látom, hogy a magyar hagyomány szlávnak tartott rétege, de legalábbis annak döntő hányada nem átvétel, hanem eredendően szláv, másképpen: magyarrá lett szláv hagyomány. Hasonlóképpen fogalmazhatjuk meg más, idegen kapcsolatra vonatkozóan is. Megállapításainkhoz a településtörténed kérdések nyújtják a kiindulási alapot. Már említettem a migrációval kapcsolatban, hogy a belső vándorlást, amellyel kapcsolatban Ortutay Gy. programot tűz a néprajzkutatók elé,

473 inkább a település fogalma alá kell vonnunk, mivel ennek a migrációnak a résztvevői a végérvényesség szándékával helyezkednek el, rendezkednek be, azaz telepednek le egy területen. Az idegen letelepülők a terület hagyományos kultúráját új vonásokkal gazdagítják. Közismert tény, hogy egy-egy táj népcserélődése a helyi hagyományban, sőt annak a környéknek a műveltségjavaiban is cserélődést, alakulást eredményez, ill. a népcsoport helyváltoztatása a kultúrájának módosulását vonja maga után. Az új telepesek olyan kultúráramlatokat indítanak meg, amelyek kihathatnak a mellettük lakókra, sőt a távolabbiakra is kisugározódhatnak.

474 Elfogadható megállapítás az, hogy a telepesek, még ha üres kézzel érkeznek is, átviszik kultúrájuk egy részét új lakóhelyükre. A szellemi kultúra területén ez különösen megnyilvánul.

475 471 Róheim G., 1925. 334-335. 472 Diószegi V., 1954. 23.; Barabás]., 1963. 99. 473 Ortutay Gy., \9A1. 47. AlAMaksayF., 1948. 50. 475 Barabás]., 1963. 102.