Koncz József: A végtelenbe pillantani (Miskolc, 2007)

Békekötés második Trianonnal

kivégzések. Felvidékről, Csehszlovákiából való könyörtelen kitelepítések, a nemzetközi békeszerződések idevonatkozó cikkelye alapján. Nem hagyott érintetlenül - másoktól eltérően - fokozottabb érzelmi feszültségeket teremtett napjaimban. A postajárás is bizonytalan volt, mégis levelet írtam az elszakított, most már Szlovákiához tartozó Apácaszakállasra, ahol tiszti iskolánk egy ideig tartózkodott. Aggódtam azon családjövőjéért, ahol Emmi nevű leányukhoz kedves emberi élményeim fűztek. A levél úgy nézett ki, hogy célba ért. Megkaptam rá a választ is, egy fényképpel, melyet a szépre emlékezés dedikációjával látott el. Bizonytalan sorsukról is beszámolt a levél, vagyis arról, még nem tudják, hogy kitelepítik-e őket, vagy ráveszik a reszlovakizálásra. Innentől megkezdődött hét éven keresztüli levélváltásunk. Mindkettőnknek belső énje gazdagodását s a végtelenbe tekintést gyarapította. Magyarázatot leltek számomra Petrarca képzelt Laurájából táplálkozó szonettjei, valamint Dante: Beatrice imádata, kivel valószínűleg szót sem váltott, netán létrehozta következményeként a Divina Commediát, (Isteni Színjátékot). Nagybátyám felesége, kinek feltártam aggódásomat, ezen kitelepítés előtt álló családról - bevallván neki -, hogy megkülönböztetett érzelmi emlékek szálai kötnek velük össze. Az átmenekült felvidékiektől érdeklődött, sőt kinyomozta, hogy Kovács Istvánék benne találhatók a kitelepítettek névsorában. Persze ez nem ment egyik napról a másikra. Az otthonmaradásért megtettek mindent. A lényeg a tényeken kívül az én levelezésem, amely keresztülvonul az Akadémián töltött éveimen. Ez a levelezés olyan sajátos magatartásformának a megteremtését eredményezte - bár ennek megítélése és értékelése nem az én feladatom lenne -, ami személyiség- és jellemformálási tényezőnek nevezhető. A sok ellentmondásos nap, emberek magatartása, hozzám való viszonya olyan tényezők, amelyek elleni immunitás csak úgy vált lehetségessé, hogy egy szebb, magasztosabb és egy emberibb forrású élmény elixírt kaphattam. Ez pedig ebből a levelezésből virágzott ki. A nőtisztelet. A trubadúrok, a minnezengerek nőtisztelő költészete világa ismeretét, átérzését adta művészetem végtelenbe látásának gazdagításához. Megértettem a Notre-Dame hatalmas épületének létrejöttét, a Mária-kultuszt. Az égbe szökellő gótikus templomot, mely a hit erejével szinte testetlenségével tükrözi a szellem nagyságát. Ez az idő volt az, amikor visszakerültem tanulmányaim folytatásához az Akadémiára. Herakleitos mondta: - „ Ugyanabba a folyóba lépünk bele, mégsem ugyanabba ". így volt ez a háború után is. Szüleim nem voltak könnyű helyzetben, mint velük együtt sokan mások. Bennem is felvetődtek gondolatok, nem szalad ki alólam a talaj? Mialatt az ország romokban, családok riadtan szedik össze létük utolsó maradványait, másrészről a történelem könyörtelensége, én pedig az égre nézek, miközben a lábam alatt nem látom az árkot, melybe belézuhanhatok. Önmagamat is belülről fel kellett építenem, erőt nyernem, hogy ne tévelyegjek. Lássam az emberi célt, nem pedig a pillanatnyi esetlegességet. Annál is inkább, mert körül-vettek a farizeusok, akiknek bírálata, kritikája hiteltelenné vált előttem. Nemcsak idegeneknél, hanem családom környezetében is fennálltak ezek a nem pozitív emberi tulajdonságok. 76