Koncz József: A végtelenbe pillantani (Miskolc, 2007)

A győri Czuczor Gergely Gimnázium

szolgált. Nyugodtan végezhette művészeti tevékenységét. Ezek az állapotok sajnos megszűntek. Az az ideális rajztanári vágy, amely félig-meddig bennem élt, hogy tanításom mellett festeni is fogok, megszűnt. Másképpen kellett megoldanom majd ezt a kérdést. Akkor még nem láttam teljesen, hogy a tanítás mennyire fog lekötni, és a művészet berkeiben való járásomat mennyire szegényíti majd. Az iskolai tantervben rajz óraszámom nem érte el a kötelező számot. Mivel matematikatanárban volt hiány, megkértek, hogy nem tudnék-e matematikát tanítani. Nem vagyok tnatematika szakos, viszont a gimnáziumi ismereteim alapján, valamint, az Akadémián szerezve ábrázoló geometria szakot, úgy gondoltam, elboldogulok valahogy. Úgy is történt. Beálltam tehát tanítani, a diákokkal csakhamar összebarátkoztam, egy-két renitenst kivéve. A második világháborúban való edzettségem, korom még közel állt a fiatalok, a diákok életérzéséhez. A sportmozgalomban velük együtt szereztem, a munkára-harcra kész legmagasabb fokú teljesítmény plakettjét. A közeli nem magas hegyekbe (Ménfőcsanak) vittem el őket síelni. A leesett első hó látványa, midőn kitekintettem az ablakon, adta az ötletet. „ Gyerünk el, tanár úr!" kiáltották fel a gyerekek. Na de hogy gondoljátok? Hát nincs mivel síelnünk! Dehogy nincs, mondták. Kerítünk mi a sportszövetségtől mindenkinek. S így történt, így kezdődött meg tanári tevékenységem. Az igazgató több osztálynak engedélyezett síelésre kirándulást. Én pedig síoktató lettem, kint tartózkodtam, a diákok kijöttek, váltva egymást. A síelést a katonaságnál tanultam meg, amit harci kiképzés adalékaként kaptam. Nem gondoltam, hogy diákjaimnak fogok vele örömet szerezni. 116