Koncz József: A végtelenbe pillantani (Miskolc, 2007)

Egy protestáns tanár az ősi katolikus bencés gimnáziumban

Egy protestáns tanár az ősi katolikus bencés gimnáziumban Orchideát ültettem, ürmöt nem ültettem, termett is orchideám, de üröm is termett. Gyökereik egymásba fonódva sarjadnak, buja szárral ölelve nőnek egymás mellett. Az illatos virágok bűzös levelekkel együtt nőnek, ahogyan telnek napok-éjek; kikapálva a gyomot orchideám is vész, s virágaim öntözve az üröm is éled, ám ha orchideáim sosem öntözöm meg, a szívós vadürömnek ezzel mit sem ártok. Tűnődve dúdolgatok, nem lelek nyitjára, tőled kérdem, mit tegyek, tudsz-e jó tanácsot? (Po Csü-ji: Kérdés a barátomhoz) Már a cím és a mottó is szinte összefoglalja azt a velem történt együttest, melynek magyarázata igen terjedelmes lehetne. Nagyon röviden szeretném érzékeltetni, fenntartva azt a vezérvonalat, mely ráépül a festészet, számomra éltető gondolataira. Ellentmondások korát éltük. Ekkor voltak a koncepciós perek, Rajk-per, Mindszentiper és számtalan kis ember pere. Ilyen körülmények között léptem át, meghatódva a történetiségtől áthatott épület kapuját. Egy református gimnáziumban érettségizett, volt diák. A tantestület tagjai pedig a bencés gimnázium diákjai lehettek, mind kiváló felkészültséggel rendelkezve. A legtöbbjük Padovában, Bolognában vagy a Sorbonne-on tanult. Elfogultságom ha nem is volt olyan tetőfokon, mint mikor Sajólád községháza küszöbét léptem át, inkább éreztem magamat diáknak, mint tanárnak. Tudat alatt jó diák akartam lenni. Megelőlegezem szerencsés voltam, mert kiváló pedagógiai mesterrel kerültem össze. Ez a mesterem pedig Csukás István, az intézet igazgatója volt. E korszak ellentmondásos, nehéz idejében úgy tudott vezetni, hogy mindenki a szellemi érték mellett az emberiesség eszméje melleit foglalt állást. Ez pedig nem teremt ellentéteket. A tantestület velem körülbelül egyidős tagja, aki szintén a Sorbonne-on tanult, nevelőtanár volt a szakérettségis kollégiumban. Közölte velem, szükség volna még egy nevelőtanárra, ha elvállalom, jelentkezzek a kollégium igazgatójánál. Jelentkeztem és elvállaltam. Elegánsan berendezett lakószobát kaptam, szőnyegektől kezdve íróasztal, könyvszekrény, mind rendelkezésemre álltak. Kissé meghatódtam, az eddig tapasztalt rideg, nehéz körülményeimhez képest igen szerencsésnek tartottam helyzetemnek ezen állapotát. Ahogy mondják, meg kellett csipkednem magamat, hogy ébren vagyok-e? Most már munkámhoz létem feltételei kedvezően biztosítottnak látszottak. Teljes óraszámban tanítottam a gimnáziumban, nevelőtanári tevékenységemért is tiszteletdíjat kaptam. Havi keresetem kollegáimhoz viszonyítva jelentősebb összegű volt. Örömömben két nagymamámra gondoltam. Kitöltöttem két pénzes csekket, átutalva ötven-ötven forintot. Akkor ez nem volt jelentéktelen összeg. Szüleim levélben visszajelezték a fogadtatást, hogy annyira jólesett nekik, hogy nem elköltötték, hanem őrizték, mint valami talizmánt. Állítólag Koncz nagymama halála után párnája alatt találták meg a kis zacskóban rejtegetett pénzt. 117