Koncz József: A végtelenbe pillantani (Miskolc, 2007)

Ötórai teán Madarász Viktor lányánál

való. Válasszak egyszerűbbet. Néhány napi gondolkodás után emlékezetemben feltűnt, hogy milyen hatással volt rám Madarász Viktor: Hunyadi László siratása című, a Szépművészeti Múzeumban látott festménye. így ezt a téma feldolgozást elfogadta. Természetesen a feldolgozáshoz utána kellett nézni forrásmunkáknak is. Elmentem a Szépművészeti Múzeumba, könyvtárakba, valamint előszedtem olyan kiadványokat, amelyek ezen festőművész munkásságával foglalkozik. Amikor már benne voltam a vázlatos feljegyzések tömegében, professzorom közölte, hogy beszélt Katonáné Madarász Adelin asszonnyal, a nagy történeti festőnk, Madarász Viktor lányával és megkérte, hogy fogadjon engemet, mivel édesapja festészetével foglalkozom. Most már nem emlékszem, hogy milyen utca, milyen házszám alatt kerestem fel, de természetesen sikerült ez a találkozás. Bevallom, számomra kedves élmény volt. Emlékül őrzöm, hogy személyesen találkozhattam a magyar művészettörténet kiemelkedő festőszemélyiségének lányával. Nem szégyellem csodálatom legfelsőbb fokát kifejezésre juttatni. A Hernád-partról a kavicsokat szedő mezítlábas elemi iskolás tanuló belép a mesebeli vágyálom palota kapuján. Én ott akkor elfelejtettem, hogy a földön vagyok. A nagy festő szellemének lebegését, éreztem magam körül. Aki biztatást ad egy próbálkozó festőnövendéknek, akit szerencséje ide vezérelt. Most már nemcsak a képével, festményével voltam érzékletes kapcsolatban, hanem jelt is kaptam. Jelt kaptam arra, hogy amit óhajtok, az teljesülhet. Lelkendezésem nagyságát csillapítandó, mondom a találkozás jellemzőjét, történetét. Meghatódottságom, esetlenségem oldásában a nagyasszony közvetlensége játszott közre. Meglepett, hogy úgy fogadott, mint egy előkelő vendéget (nem, mint jelentéktelen diákocskát). Mit óhajtok, kávét vagy teát? Ok a férjével, aki brazíliai követ volt, a teát szokták meg, így szívesebben teázik, mint kávét inna. Természetes én is a tea mellett döntöttem, amit annak rendje-módja szerint, mint egy előkelő vendégnek megadván a tiszteletet, érezve én - saját maga szolgált ki. Először beszélt családja történetéről, még anekdotákról is. Elmondta, édesapja barátjával utazott vonaton és meglátott egy szép nőt, megtetszett nagyon neki, hirtelen felhevülésében azt mondta, ezt fogja ö feleségül venni. Ahogy mondta, úgy tett. Ez a nő, az ő édesanyja, akkor, mivel francia nő volt, nevelőnőként Magyarországon volt. Francia nyelvet tanított. Olyan szépen megtanult magyarul, hogy a magyar nyelvre már ő tanította a gyerekét. Kihangsúlyozta, különösen azt, hogy ez a hölgy akkor csak tizenhét, édesapja pedig harminchat éves volt. Példás házaséletet éltek. Ez a történet, és az egész beszélgetésünk, hangsúlyozom kedves emlékeim közé tartozik. Azt a forrásmunkát is, amely Bruckner professzor Madarász Viktorról írt műve és tanulmánya, neki ajánlva dedikálta, nekem ajándékozta. O is elmondta, de ezt forrásmunkák is megemlítik, hogy édesapja, Madarász Viktor még nem volt tizennyolc éves, de jelentkezett a szabadságharc önkénteseként katonának (1848-1849), fiatal kora miatt nem akarták bevenni, elpityeredett, elsírta magát. Végigharcolta a szabadságharcot. Művem elkészítéséhez e találkozáson kívül hozzájárult Radocsai Dénes Madarász Viktorról írt dolgozata, Lyka Károly szintén a festővel foglalkozó műve. Több olyan forrásmunka, amely ennek a kornak társadalomtörténetével foglalkozik. A tanulmányomat elkészítettem, melyet professzorom lektorálni többek között kiadott Bernáth Aurél mesternek, aki Rabinovszky Máriusz személyes közlése alapján igen 110