Koncz József: A végtelenbe pillantani (Miskolc, 2007)

Ötórai teán Madarász Viktor lányánál

kedvezőnek minősítette. Sajnos az eredeti példányon kívül, amelyet az Akadémia könyvtárában szokás összegyűjteni, volt másodpéldányom is, azonban a sok költözködés, rendteremtés közepette előkeríthetetlenné vált. Egy-két gondolatot tanulmányomból mégis előhoznék. A reformkorszak idején a nemzeti öntudat ébresztése játszott főszerepet. Irodalomban, festészetben, szellemtudományokban a történelmi festészet vette át a főszerepet. Több történeti festőnk van, amellett, hogy Madarász Viktornak jelentős szerepet tanúsítok, sokra tartom a vele egy korban alkotókat is, bár elfogadottságuk különböző. Madarász Viktor személyesen átélte, mint harcoló a szabadságharcot. így élményei elsődlegesek, nem másodlagosak, mint azoké, akik csak a harci eszközök tárgyaival, színpadi pózokkal próbálták a harci cselekményekre buzdítani a szemlélők tudatát. A Zrínyi és Frangepán a siralomházban, Zrínyi Ilona a vizsgálóbíró előtt, Zách Klára drámai története mind intuitív érzelmi állapotokat közvetítenek a szemlélők számára. Madarász Viktor Franciaországban számtalan aranyéremmel kitüntetett festővé vált. Ez a romantikus lelkületű művész hazajött, hogy hazai földben virágoztassa tehetségét. Nem kedvezett az akkor alakuló politikai légkör. A kiegyezés eufóriája, álérzelmekböl fakadó, külsőséges festészet divata mellőzi a tragikus sorsunk történetére való figyelmeztetést. Arra a sorsra jutott, rákényszerült, hogy vaskereskedő legyen. Ezt a fejezetet is azzal a gondolattal zárom, hogy a művek sorsát, annak felszínre kerülését vagy feledékenység mélyébe való süllyedését valami különös fátum közreműködése irányítja, vagyis, hogy mennyire tudunk a végtelenbe tekinteni. Ezerkilencszáznegyvenkilencben oklevelet kapok Sirt az ég egyik szemével, A másikkal nevetett; Páros ívű szép szivárvány Koszorúzta keletet: Szép szivárványt, barna felhőn, Nézte ábrándos fiú, Egy sóvárgó méla gyermek, Kékszemű, de szöghajú. Gyakran láta még azontúl Szép szivárványt a fiú, De, ha nézte, sírva fakadt S lőn kedélye szomorú: „Hogy üres kép, játszi súgár, Mit olykor szeme lát, Nem híd, amely összekötné Földdel a menny kapuját!" (Arany János: A gyennek és szivárvány) Elvégeztem akadémiai tanulmányaimat. Az idő egy irányban visszafordíthatatlanul halad a végtelenbe. Az idő rohanását megállítjuk, hogyha emlékezünk. A múló idő szobra az emlékezet. A megkapott oklevél az 1949-es évi állapotomat jelenti. Az időt megállítani nem tudjuk. Az idő, vagy mi futunk? Arany János szerint meglátva 111