Veres László: Üvegművességünk a XVI-XIX. században (Miskolc, 2006)
A HAGYOMÁNYOS ÜVEGKÉSZÍTÉSTŐL A GYÁRIPARI TERMÉK-ELŐÁLLÍTÁSIG
Dunántúl A kristálystílusú üveggyártás meglehetősen későn honosodott meg a Dunántúl vidékén. Ebben szerepe lehetett Ausztria közelségének is, hiszen a nyugati városok átlagon felüli életmódot folytató lakossága könnyen és olcsón juthatott hozzá a divatos cseh-morva, osztrák üvegekhez. Veszprém, Esztergom, Komárom és Székesfehérvár üzleteiben pedig pesti kereskedők kínálták üvegeiket, amelyeket külföldről, vagy Zlatno és ZayUgrócz üveggyáraiból szereztek be. A bakonyi Somhegven 1815—1859 között folyó üvegkészítés az alkalmazott gravírozó, metsző díszítőmód alapján több tekintetben túlhaladta a kis erdei hutákra jellemző üvegkészítő módot, de a produktumok továbbra is a hagyományos fúvott üvegstílust testesítették meg. A fúvással kialakított forma legalább annyira sajátosságuk volt, mint a díszítményük. A XIX. század elején a baranyai dombvidékeken, Hoss%úhetény } Újbánya és S%entmártony térségében is kísérletek történtek az üvegipar meghonosítására. 4 " 1 A rövid életű és parasztüveget készítő üzemek jelentéktelenségét támasztja alá, hogy történelmük a század közepére teljesen feledésbe merült. A XIX. század második felének első jelentősebb üvegipari vállalkozása szintén a Bakonyban történt. A Zichy család nagyvázsonyi uradalmát 1851-ben Todesco Mór és Ede bécsi bankárok vásárolták meg, aldk üveggyárat is akartak birtokukon létesíteni. A gyáralapítás elsődleges oka ugyanaz volt, mint az egykori főúri üvegcsűröknél. Ez derül ki Todescoék 1865-ben írt beadványából: „N.-váz son vi uradalmunk legnagyobb részben erdőségből áll, mellyből az erdészeti szabályok szerint évente kivágandó fát, az ottani viszonyoknál fogva, közlekedési utak hiányában, távol valamelly nevezetesebb piacztól, és az amúgy is nagy kiterjedésű erdőségek közepette, nem csak hasznosan nem értékesíthetjük, de annak bármelly alanti áron való eladása is lehetetlen, ezen oknál fogva voltunk oda kénytelenek üveg gyárt építeni, a melly ezeknek elkészítéséhez szükséges anyag, nevezetesen a hamuzsír (Potasche) is birtokunkon nyeretik. Csakis ezen üveggyárunk teszi lehetővé nagy mennyiségű fakészletünk elhasználását és értékesítését. Ezekből tehát következik, hogy üveg gyárunk is gazdasági tekintetből álk'ttatott fel, hogy csak saját birtokunkon termesztett anyagok feldolgozását eszközkk, hogy nem tartoznak azon gyárak sorába, mellyek nyeredményre számított vállalatok következtében épültek." 46 A világos és egyértelmű beadvány kifejezően tükrözi, hogy még az ország központi vidékein is, a közlekedési útvonalaktól távol milyen nehézségbe ütközött a fa értékesítése. Nem csodálkozhatunk tehát, hogy a XIX. század 60-as, 70-es éveiben az ország sok helyén (pl. Felvidék keled része, Erdély, Máramaros, Bihar stb.) a fa hasznosítására épülő lokális igényeknek megfelelő üveggyártás létesült. S erre hosszabb távú, biztos jövőt nem lehetett alapozni. így történt ez Todescoék esetében is, akik a somhegyi huta bezárását követően, 1862—63 között indították meg az üveggyártást Úrkút határában, ahol egyszer már állott üveghuta. Az újonnan alapított Urkúti Üveggyár első munkásai Somhegyről települtek be és a termelés irányítója Neumann József, a somhegyi huta egykori bérlője lett. A Todesco testvérek világosan látták, hogy a produktumok csupán az uradalomban hasznosíthatók, legfeljebb parasztoknak adhatók el. Ezért célszerűbbnek látták egy eladható termékféleség, nevezetesen a burgundi borosüvegek gyártását. A finom üvegek gyártását is tervezték Úrkúton. Todesco Ede először német szakmunkásokat akart verbuválni. Miután ez nem járt sikerrel, a bankár ügyvivője Morvaországban Iglau és Polna környékét kereste fel „mivel itt munkanélküli, szegény munkásokat kapni" egyszerűbb. A morvaországi munkástoborzás sikerrel járt ugyan, de az úrkúti üveggyártás felvirágoztatása már nem. A termelés annyira ráfizetéses volt, hogy szinte felemésztette a többi uradalmi üzem (fűrészmalom, szeszfőzde stb.) hasznát, ezért a Todesco fivérek 1872-ben az üzem végleges bezárása mellett döntöttek. 47 A nagyvázsonyi uradalom tulajdonosai az 1850-es évektől kezdve foglalkoztak az Ajka környéki kőszén-előfordulások kiaknázásának és hasznosításának tervével. 1872-ben megépült a Székesfehérvár—Celldömölk—Graz közötti vasútvonal és ezzel egy csapásra fontossá vált az ajka— csingervölgyi, 1865-ben felfedezett szénkészlet
