Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)
FÉMIPAR - Vashámorok, kovácsok, cigánykovácsok (Spóner Péter)
szerint a mesterjelölttől egy patkó elkészítését és egy ló patkolását követelték meg, ha azonban a munka közben megsértette az állatot, akkor neki kellett a lovat meggyógyítania. 21 A mezenzéfi kovácsok még szigorúbbak voltak. Szabályzatuk 17. cikkelye kimondta, hogy ha a céhhez tartozó mester vagy legény patkolás közben megsértette egy ló lábát, akkor köteles volt az okozott kárt megtéríteni és addig nem dolgozhatott, amíg a ló meg nem gyógyult. 22 A 18. század végétől a kovácsoknak kötelező volt a pesti ún. „baromorvosi iskola" elvégzése. A jelentős mezővárosokban számos szokás alakult ki a kovácsok működésével kapcsolatban. Sárospatakon például a kovácsok harangra nem fizettek, mert minden harangok körüli kovács munkát ingyen tartottak csinálni, Sátoraljaújhelyen pedig egy 1620-ban hozott városi ítélet szerint, ha a gyilkossággal és paráznasággal vádolt személy hét szavahihető személy tanúbizonyságával nem tisztázza magát a vád alól, akkor a kovácsok akként voltak az ítélet végrehajtásba bevonva, hogy a hóhér a halálraítéltet a kivégzés előtt a városon végighordozta és tü^es jogókkal fogdosta meg minden kovácsműhely előtt}" A mezővárosok népes kovácsközösségei mellett a falvakban általában egy, a faluközösség által felfogadott kovácsot találunk, ún. konvenciós kovácsot. Mint a faluközösség alkalmazottja meghatározott bérért dolgozott, munkájáért a falu biztosította számára a lakást, a műhelyt, általában egy kisebb földterületet és a mesterséghez szükséges szenet. Legtöbbjük nem tanult iparos, saját szerszámaikat használták, de ritkán dolgoztak hosszabb ieleig egy helyen, köztük nagy számban találhatóak cigánykovácsok, akik számára „kommenciós mesterre" válni felemelkedést jelentett. A „falu kovácsa' vagy „helység kovácsa''''-ként is ismert iparos helyzete, megélhetése igen változó volt. Általában lényegesen szerényebb körülmények között éltek, mint városi társaik. Utóbbiak közül, különösen a Hegyalján sokan nemesi rangra emelkedtek. Tolcsva 1682. évi összeírásában olvashatunk egy bizonyos János Kauac^rol, aki jobbágy volt több mint 30 esztendeig, most nemes ember} 4 Kovácsokat nemcsak a településeken, hanem a várak mellett is jelentős számban találunk. Különösen nag}' volt a várak környékén a vándorló cigány kovácsok száma, akik a 14—15. századtól kezdve jelentek meg a régióban. A magukkal hozott fémműves ismereteik felhasználásával, mint csengőöntők, fúrókészítők és üstfoltozók dolgoztak és nagyobb számban tűntek fel községi kovácsként. A várak mellett nemcsak kovácsmunkákat végeztek, sok esetben fegyverkovácsként is dolgoztak. A mesterségbeli tudást, eszközanyagot apáról fiúra örökölték. Az 1689. évi urbárium Szerencsen 14, Tokajban 12 a várnál szolgáló cigányt tart számon, de megtaláljuk őket a vármegye többi jelentős erőssége körül is, a Tárkány várához tartozó Cigándon pedig külön telepük is volt. Egy 1686-ból származó, a. zempléni Csicsva várát ábrázoló rézmetszet előterében vándorló cigánykovácsokat láthatunk. 23 A sárospataki uradalom 1619. évi vasA. homonnai kovácsok, lakatosok és pékek behívótáblája, 1798. (Miskolc, HOM)
