Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)

ÉPÍTŐIPAR - Ácsok, tetőfedők és bádogosok (Gulya István)

munkaerő: legény és inas. Az építőipar a leginkább munkaigényes ágazata volt a kézművesiparnak, egy mesternek komolyabb munkák felvállalásához akár tucatnyi legényre is szüksége volt, csak a legények mesterré válásának akadályozása biztosíthatta megélhetésüket. Korszakunk végéig a térségben az építőiparban dolgozók létszáma folyamatosan növekedett, bár ez az állítás a céhek tagságára nem igaz. A miskolci vegyes építőipari céhben 1855-ig legfeljebb 4 ácsmester dolgozott egy időben, egyikük általában landmajszter (nem Miskolcon élő mester) volt. A jóval patinásabb kassai ácscéhnek 1824-ben mindössze öt mester volt a tagja.

2<s A faszerkezetekhez szükséges faanyag évszázadokon át szinte korlátlanul rendelkezésre állt, ám a 18. században a bükki uradalmi erdőkben folyó ipari vállalkozások, mint a hamuzsírfőzés, valamint az üveghutákat és a század végétől a massákat és hámorokat tüzelővel ellátó faszénégetés óriási területen letarolta az erdőséget. 1813-ban a koronauradalom rendeletben korlátozta az épületfa kitermelését, a szénégetést és a tűzifával folyó kereskedést.

29 Az uradalmi erdőgazdálkodás a vágástervek bevezetésével igyekezett megőrizni a bükld erdők kiirtását, amivel megőrizték az erdők értékét, de a megnövekedett igények miatt az építkezésekhez távolabbról kellett beszerezni a faanyagot. A felvidéki megyék a fűrészáruk területén is fontos szerepet játszottak, pl. a 18. század közepén miskolci építkezéshez zsindelyt Murányból és Lehotából, tetőlécet Ochtinából, deszkákat Dobsina környékéről vásárolnak.

30 A 18. században Borsod megye északi részéből még lehetett épületfát szerezni - 1756—57-ben Sajógalgócról, Dövényből és Rudabányáról vásárolnak gerendákat a vármegyei börtön építéséhez

31 —, de egyre nagyobb szerepet kapott a vidék ellátásában az erdélyi és kárpátaljai erdők Tiszán és mellékfolyóin leúsztatott fája, aminek feldolgozó és kereskedelmi központja Tiszalúcon volt.

32 A hegyaljai várépítkezéseken már a 17. században szerepet kaptak a máramarosi erdők fái, ami azt jelzi, hogy a minőségi faanyagnak ekkoriban Zemplénben már híján voltak.

33 A zsindelyfedés a 15. század elején jelent meg az írásos forrásokban. A háziipari keretek között végzett zsindelykészítés a hegyvidéki területeken, főként a Felvidéken és Erdélyben a 16. századtól sokak számára biztosította a megélhetést.

34 A zsindelyeket gyakran „veres olajos gyantáros festékkel" kezelték, ami növelte a fazsindelyek élettartamát és esztétikusabbá, a cserépfedéshez hasonló megjelenésűvé tette.

33 A fazsindely készítésében élen jártak az ország északi megyéi, vidékünket főként a gömöri zsindelykészítők látták el. A zsindelyeket rögzítő szögeket és más épületvasalásokat a komoly ipari hagyományokkal bíró gömöri településekről, Mecenzéfről, Csetnekről rendelik, de már az 1750-es években vannak vaskereskedők is Miskolcon, Paur Mátyás és Kopphändl Mátyás.

36 A tetőcserepeket a 19. századi téglagyárak megjelenéséig a téglavetők kézi erővel készítették. Patakon az 1634-es várleltárban cserépvető pajtákat és asztalokat is feljegyeztek, tehát a vár épületeinek tetőzetén A. rimaszombati ács-kőművescéh pecsétnyomata