Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)

ÉPÍTŐIPAR - Ácsok, tetőfedők és bádogosok (Gulya István)

ekkoriban helyben gyártott cserepek is megjelentek.

37 Az agyag a Bodrog mentén bőven rendelkezésre állt, a soványítására is használt homokot szintén a folyó szolgáltatta. Miskolc környékén a reformkorban terjed el a tetőcserép, a miskolci Nemzeti Színház építéséhez Ormosról szerzik be a szükséges cserépmennyiséget.

38 A bádogosok munkájának alapanyaga a pléh (ónozott vaspléh, sárgarézbádog, fekete vasbádog, rézbádog, cinkbádog), amit a felvidéki hámorokból szereznek be. Bendrin János bádogosmester a miskolci színház építésének bádogosmunkáihoz a vöröskői (pochorellai) vasgyárból vásárolja az alapanyagot.

39 Ez a szakma nem teljes egészében kapcsolódik az építőiparhoz, területünkön meglehetősen későn jelenik meg és költségessége miatt kevésbé van rá igény A bádogosok — a többi építőipari szakmával ellentétben — műhelyben készítik el termékeiket (az épületek ereszcsatornáit, fémborításait, díszítményeit), amiket az építkezések helyszínén már csak elhelyeznek az épületen. Mivel munkájuk zömét a háztartási eszközök készítése teszi ki, kevésbé vannak kitéve az építőszakmák szezonalitásának, és a fémipar fejlődése a szakma termékeinek sorozatos bővülését eredményezi. A miskolci Littman Dániel bádogosmester korábbi munkája mellett már gyári termékekkel is kereskedik 1847-ben, amit újsághirdetésben is reklámoz.

411 A vármegyék és a szabad királyi városok igyekeztek korlátozni az építőanyagok árát és a munkabéreket, de térségünkben a fennmaradt limitációk az ácsok esetében szinte csak a napi bért határozzák meg.

41 A 19. század első harmadában területünkön a napszámbérek meghatározásánál megjelennek a szezonális bérek, amelyek más megyék limitációiban már a 18. században meghatározták az építők jövedelmét. 1811-ben Miskolcon az ácsnapszám tavasszal és ősszel 2 forint, nyáron 2 forint 15 krajcár volt.

42 Az 1840-es évektől megszűnik mindenféle hatósági árszabás az építőipar területén, a versenyt csak a céhek igyekeznek saját jól felfogott érdekükben korlátozni. A céhen kívüliek és az alkalomadtán kontárkodó céhes legények általában olcsóbban vállalták a munkákat, mint a céhes mesterek, ezzel minden limitációnál jobban korlátozták a céhek nyerészkedését. Az árverseny eredményeképp csökkent a mesterek jövedelme, amit saját legényeik és inasaik bérén és egyéb juttatásain igyekeztek be-