Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)

ÉLELMISZERIPAR - Pékek (Rémiás Tibor)

Miskolci pékcéh táblája (Miskolc, HOM) a 19. század első felében a hegyaljai mezővárosokban a pékek vegyes céhek tagjai lettek, a miskolci pék céh pedig már 1855-ben iparegyletté alakult.

6 Kassán a 16. század közepére a jelentékeny mesterségek, iparágak között találjuk a pékmesterséget is. 1557-ben a kassai alapítású 27 céhben ott volt Mihály és Paivesner Benedek pékmesterek céhe is.

7 A pékek és a városi magisztrátusok között századokon át gyakori a huzavona a gabonaárak emelkedésekor és a kenyereskofák miatt. Kassán 1621-ben a sütőcéh szuplikált (esdekelt), hogy mivel a búza igen drága, 258 dénáron adták köblét, „engedjék a zsemlyét 10 latra sütni". A kassai városi elöljáróság 11 latra kéri a sütést, sőt megfenyegette ugyanekkor a cipósütőket, „hogy nagyobbra süssék, mert elveszik tőlük." 1628-ban ugyancsak a kassai sütőcéh könyörgött, hogy a külső sütőknek, így a hostati sütő asszonyoknak is, „tiltsák meg, hogy egy-pénzp és hárompénzes cipót ne süssenek." A céhbeli mesterek és a háziiparos kenyérsütők közötti villongásokban a városi tanácsok védték és általában engedték a vidéki és helyi sütőasszonyok kenyérárusítását. Kassán is így tettek, semmi tiltást nem eszközöltek „mivel igen szépen sütik, jobb is, hogy elég legyen" vagy „Istennek hála inkább, hogy süthetnek" véleményt képviselték.

8 (Kassán 1625ben perec-sütőné is volt.) A vármegyék és a szabad királyi városok kötelező érvényű árszabásában állapították meg a pékáruk súlyát és árát. (Az ellenszegülőket pénzbírsággal büntették.) Az ilyen jellegű /imitációk fehér holló számba mennek, az utókor alig örökölt meg belőlük néhányat. Oka: egyrészt keveset adtak ki az évszázadok alatt, hisz a kenyeret nem tekintették (akkor még!) a szó szoros értelemben árucikknek (mindennapi szükségletnek), másrészt vidékünkön is az 1960-as évekig fennmaradt a mesterség népipari, házi jellege. Ennek ellenére 1626ban Kassán tanácsi jegyzőkönyv készült a magasra szökött „élelmi cikkek áráról" (Bethlen Gábor ekkor tartotta Kassán az esküvőjét Brandenburgi Katalinnal). „1 font húsnak érnie kell 2, sajtnak 3, vajnak 7, 6 tojásnak IV2, kenyérnek 3 személyre 1, 1 mérő búzának 24 dénárt." (Kiemelés tőlünk!)'' A 16-17. században a sütőipar állandó működésének szüksége legszembetűnőbben a városokon túl az uradalmi ill. védelmi központokban jelentkezett. Figyelemre méltó, hogy a 16. század folyamán a katonai és gazdasági központokkal szomszédos helységekben találjuk leginkább a sütő mesterembereket (az állandó szállítókat). így pl. a Szendrőhöz közeli Gersén (1570) figyelhetünk fel Sütő Istvánra, őfelsége sütőjére és szolgálójára, aki a vár állandó személyzetének süti és szállítja a kenyereket és a pékárut."

1 Vagy Szerencs mellett Bekecsen (1565), Zemplén mellett Újlakon (1600), Patak szomszédságában Horvátiban (1601) vagy a nagykövesdi vár melletti Kiskövesden (1600). A 17. század közepére kialakult a központi konvenciós sütők rendszere: Patakon (1648) várbeli sütő volt, akinek utóda 1652-ben harmadmagával nyert konvenciós levelet a fejedelemasszonytól. Báthory