Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)

RUHÁZATI IPAR - Szűrszabók (Gyulai Eva)

A céh a minőséget biztosítandó, azt is meghatározta, hogy melyik kallómalomból („kölyűből") vegyék a szűrposztót, 1674-ben megtiltja, hogy tagjai a pribolykai vagy tiszolci kallóból vásároljanak. 1700-ban Privigyére és Körmöcre küldi a céh tagjait, hogy „véges szűrt" vásároljanak, de ne bízzanak meg csapót vagy „szűrgyűjtőt", hanem készpénzen maguk vásároljanak. A „szűrgyűjtők", a szűrposztót felvásárló közvetítők ellen már a 17. század elején is hadakozik a céh, mondván, a földesúr privilégiuma a céhnek elővásárlást engedélyez.

10 A rimaszombati céh hírét és népszerűségét mutatja, hogy 1635—1697 között a családnevek alapján egyes helységekből többen is inaskodtak: Korponai (7), Lévai (5), Szikszai (5), Ocsovai (5), Zólyomi (4), Losonci (4), Berzétei (4), Jolsvai (3), Kecskeméti (3), Aszalai (3), G}üvini/Divinyi (2), Túróci (2), Rozsnai (2), Fileki (2), Viski (2), Palánki (2), Rőcei (2), Tornaijai (2), Miskolci (2), Gemeri/ Sajógömöri (2), Pinkóci (2), Osgyáni (2), Gyöngyösi (2), Gönci (2), Breznai (2), Szentpéteri (2), Szuhai (2)." A céh feltehetően a szűrszabómesterség legjobb korabeli műhelye lehetett, s a gömöri mezővárosok és falvak mellett borsodi, abaúji helységekből, de távolabbi vidékekről, még az Alföldről, sőt Beregből, a Szilágyságból is jöttek ide tanulni. Rimaszombaton, bár a posztószabók és szűrszabók több száz évig egy céhben működtek, a két szektor inasai és legényei a mesterségek szerint is szétváltak. 1700-ban a posztószabó és vásárműves legények évi 4 tallért vagy heti 12 dénárt, a szűrszabók évi 6 magyar Ft bért kaptak mesterüktől. A céhben a 16. század első felében évente 8-10 legényt szabadítottak fel (1640-ben 18 főt!), a század végén már csak 4—5 főt, miközben az 1630-as években 4—5 mester lépett be évente a céhbe.

12 A 18. század utolsó negyedében azonban a rimaszombati céhben megszaporodnak a posztószabók, az irányítást is próbálják magukhoz kaparintani, s ezt a szűrszabók igen sérelmezik, ugyanakkor a reformkorig egy céhben maradnak, „szűrszabó uraimék posztószabó uraimékkal szép harmóniában és szeretetben éltének", írja a jegyzőkönyvük. 1823-ban 32 fő, 1830ban 40 fő volt a rimaszombati céhtagok száma,

11 kevesebb, mint a 17. század végén, hiszen a reformkorra Gömör más helységeiben is létrejöttek céhek. Rimaszombaton, ahol évszázadokig együtt dolgozták fel a szűrposztót és a szövetet a helyi mesterek, csak igen későn, 1820-ban jutnak el a specializáció azon fokára, hogy a vékonyszabók és szűrszabók már külön kérjék artikulusaik megújítását az uralkodótól.

14 A rimaszombati szűrművesek, akik a gömöri szűrposztóval is kereskedtek, a 18. században gyakran mentek alföldi — korabeli kifejezéssel „alsó" — vásárokba, illetve a miskolci, szikszói, tállyai, újhelyi és tokaji sokadalomba „a társasággal fogadott szekéren", azaz közösen, s nemcsak készruhát, hanem gömöri szűrposztót is árultak. De megjelentek Szécsényben is a losonci és zólyomi szűrszabókkal együtt. A céhtagok közül némelyek 10—20 véggel többet