Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)
RUHÁZATI IPAR - Posztósok, szűrcsapók, gubások (Gyulai Éva)
terembereknek is elegendő vég szűrt nem készíthetnek", ezért külső vármegyékből kell venni a miskolci szűrszabóknak. 2 " A miskolciak természetesen a jó minőségű felföldi szűrposztót is használták. A szűrcsapókat kezdetben a miskolci szabók fogadták be, de a két mesterség gyakorlóit érdekeik többször egymás ellen fordították. Ismert, hogy a csapók nemcsak gyártották a posztót, hanem kereskedtek is a végekkel, sőt nem egyszer maguk is készítettek készruhát, mégpedig egyszerű szűrt, egyébként a szűr a 18—19. században mind a posztót, mind a jellegzetes magyar paraszti felsőruhát jelentette. A szabók azonban ellenezték a csapók megjelenését a konfekcióiparban, ezért a jolsvai, ratkói, rozsnyói és miskolci csapók 1724-ben együttesen fordulnak Borsod vármegyéhez, hogy védje meg őket a szabókkal szemben, akik nem engedik, hogy készruháikat a vásárokon árulják, pedig a pénzszűke rákényszeríti őket, hogy a megvarrt szűröket is árulják. 21 A miskolci csapók később is ragaszkodtak ahhoz, hogy a véges termék mellett szűrruhát is készíthessenek, mert a csapómesterségnek nagy a rezsije, amelyet a készruhák eladásával könnyebben fizethetnének, ezért a vármegyéhez fordultak a szabók ellen, akik új szabályzatukban a szűrök varrását is maguknak vindikálták: „a szabócéh maga articulusai közé be akarja csúsztatni, hogy szűrcsapó embereknek szűrt állítani szabad semmiképpen se lehessen. Minthogy őkcgyelmek ily vastag posztóbúi szűrt csak akkor, midőn jó hasznát látják, készítenének, ellenben minékünk segítene annak elkészítése és csinálása, (drága pénzen tartván fenn miskolci és diósgyőri kallóinkat) kimondhatatlan terhet, fáradságot és költséget okoznak". A vármegye egyébként miskolci letelepedésük idején megengedte a szűrcsapóknak a szűrök készítését. 22 A miskolci tanács azonban engedett a szabók kérésének, s a 18. század közepén megtiltotta a csapóknak, hogy szűröket varrjanak. 23 A miskolci csapók rendelkeztek azzal a privilégiummal, hogy a városban a vásárokon kívül idegen csapók nem árulhatták termékeiket, a helyi szűrszabók ugyanakkor elérték, hogy a csapók akkor adhatták cl idegen szabóknak terméküket, ha a miskolciakat már kielégítették (1770). 24 A csapók és a szabók között Gömörben is hasonló harc folyt a kész szűrök készítése és forgalmazása körül. 1726-ban a vármegye a szabók pártjára állt, és arra kötelezte a rozsnyói, jolsvai és ratkói csapókat, hogy „valamennyi vég szűrposztót készítenek, azokat végestől adják a szabóknak illendő áron, melyeket is a szabók magok hivataljok szerint varrják meg, a csapók pedig ezután az elkészített vég szűröket sem felszabni, sem pedig megvarrni ne merészeljék." A vármegye azt is meghatározta, hogv a csapók 30 singes posztót készítsenek, és a vég semmiképpen sem lehet rövidebb 28 singnél. 25 Zemplén hagyománvos céhes központjaiban a szűrposztó előállítása nem volt jellemző, bár a 18. században Patakon is működött önálló csapócéh, 26 Sárospatakon, Újhelyen inkább posztónyírók és posztómetszők működtek, azok is a szabómesterségen belül, illetve
