Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)
RUHÁZATI IPAR - Posztósok, szűrcsapók, gubások (Gyulai Éva)
tói. 1609-ben királyi privilégiumot nyernek a jolsvai posztókészítők, amelyet szlovák nyelvre is lefordítanak, hiszen az itteni kézművesek egy része szlovák volt. 13 Mind Jolsván, mind Ratkón a 18. században is folyamatosan kallatták a szűrposztót a céhek tagjai, 14 s a két város nemcsak a véges szűrnek, hanem a belőle varrt felsőruhának is nevet adott. A gömöri csapók termékei, a „josvai, rozsnai, szombati" szűrposztóból 1 vég 28 singet tett ki a 17. század végén, 18. század elején, s 8—10 Ft-ot ért, ugyanakkor az ún. gömöri szűrvég 32 singes volt. 1706-ban a rozsnyói és jolsvai, valamint rimaszombati 28 singes szűrposztó Nógrád vármegyében 6 Ft-ot, míg a tiszolci, ratkói és klenóci vég 5 Ft-ot ért, vagyis a gömöri termékek között is volt minőségi különbség. 13 A napóleoni háborúk idején bekövetkezett gazdasági fellendülés, a hadi megrendelések a csapómesterségnek is óriási piacot generáltak. Rozsnyón 1817-ben 120 (!) tagja volt a csapócéhnek, de a környező falvak csapói is a céhhez tartoztak, Berzétén 5, Csúcsomban 2, Jóleszen pedig 8, míg Nadabulán 1 mester működött a rozsnyói céh landmajsztereként. 16 A szűrposztó iránti kereslet olyan tetemes volt már a 18. században is, dacára annak, hogy Gömörben óriási mennyiségben állították elő, hogy a joghatóságok maguk csábították területükre a szűrcsapókat. Miskolcon a 18. század elején a vármegye segítségét kérték, hogy Miskolcra gyapjúcsapókat szerezzenek. 1714-ben Aszalay Ferenc és Dőry András alispán írt Rozsnyó bányavárosba, hogy az ottani csapókat Miskolcra hívja. Később a miskolci csapók úgy emlékeznek, hogy azért kellett Miskolcra jönniük, mert a helyi szűrszabók a nagy kereslet és kevés áru miatt felverték a szűrök árát: „ezen az földön és városban az akkoron lakos szűrszabó mester emberek árulandó szűröket, akik kevesen voltának és mai napig is vágynak, felettébb és majdnem kétszeres árán az szegénységnek eladni tapasztalták". A vármegye célja az volt, „hogy ezen szűrcsapóbeli társaságunk állandóan ezen városban letelepedvén... az itten körül lakos szegénység számára elegendő szűr találtassék." 17 A csapók, akik kezdetben a szabókkal voltak egy céhben Miskolcon, a 18. század közepére úgy megszaporodtak, hogy 1758-ban már 20-an fizették az adót, akik között többek neve utal felföldi származására: Ratkai Mátyás, Rimaszeri János és István, Komari Péter, Kopcsó János, Lipták András, Bereczin Ferenc. 18 A koronauradalom joghatósága alatt működött miskolci csapók a diósgyőri domíniumtól bérelték a Szinva mentén felállított kalló m almaikat, s elsősorban a miskolci és környékbeli szűrszabókat látták el gyapjúszövettel. Un. szűrkalló egyébként már a 16. század végén is működött a Miskolc melletti Csabán a Hejő patakon, 19 a csapók azonban a 18. század elejéig nem egyesültek céhes keretekbe. A miskolci népes csapómesterség azonban nem mindig volt képes a helyi igényeket kielégíteni, a miskolci szabók véleménye szerint: „a szűrcsapók, akik itt Miskolcon vannak, csak a miskolci mesA miskolá csapó- és gubáscéh pecsétje (Miskolc, HOM)
